
Átadták a felújított gyulai Vigadót
2014. január 21.
Gyulán átadták a Göndöcs-kertben található Vigadó épületét. A mintegy 187 millió forintból megújult épület átadóját a Halmos Béla Népzenei Fesztivál alkalmával tartották.
A felújítás része a a Göndöcs-kert nevű gyulai közpark és környezete megújításának, amelyre összesen 900 millió forintot költenek az Új Széchenyi Terv keretében pályázati forrásból. A Vigadó épületének, a Kohán Képtárnak és az Erkel Ferenc Művelődési Háznak a helyreállítása és a kapcsolódó infrastrukturális megújítási munka 2013 májusban kezdődött. A beruházás során újjáépül a zenepavilon, megújul a játszótér, sétányok és kerékpárút születnek, kicserélik az útburkolatot, és a teljes parkot rehabilitálják.
A megújult Vigadó épülete kívülről Gyulán 2014. január 18-án.
A Vigadó helyén eredetileg a Holt-Körös húzódott, a területet az 1845-ös árvíz után, az 1860-as évek elején töltötték fel, s az egykori folyómeder helyén kertet alakítottak ki. Az építést Göndöcs Benedek apát kezdeményezte a a 19. század végén, szándékának megfelelően az épület a város kulturális életének meghatározó tényezőjévé vált, színházi előadásoknak, hangversenyeknek, táncvigalmaknak és felolvasásoknak adott otthont. Később, a művelődési ház felépültével, a Vigadó Kohán György képeinek kiállítóhelyévé vált.
A korszerűsítés a művelődési ház és a Vigadó épülete mellett kiterjedt a Kohan Képtár épületére, valamint a Göndöcs-kertre és a környező útszakaszokra is. A művelődési ház földszintjén kávézót, és akár 60-70 gyermek befogadására is alkalmas játszóházat alakítottak ki. Az Erkel Ferenc Művelődési Ház és Vigadó megújításához Gyula városa az Új Széchenyi Terv keretében 713 millió forintos támogatást kapott - írja a felújítás részleteiről a Kultúra.hu.
A megújult Vigadó belülről - a nagyterem az átadó előttForrás: MTI, Kultúra.hu, Gyulaihirlap.huA kép forrása MTI, Fotó: Rosta Tibor
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.

