Nőtt a Masterplast adózott eredménye a harmadik negyedévben

A cég első kilenc havi árbevétele 136,5 millió eurót ért el, ez éves szinten 24 százalékos növekedés. Az adózott eredmény pedig 5,7 millió eurós nyereséget mutatott, szemben az egy évvel korábbi 5,2 millió eurós veszteséggel.

2026. november 06.

A Masterplast Nyrt. 514 ezer euró nyereséggel zárt 2026 harmadik negyedévében, az egy évvel korábban elért 529 ezer eurós vesztesége után, eközben a társaság árbevétele 36,0 millió eurót tett ki, ami 19 százalékos csökkenés a 2025 harmadik negyedévében elért szinthez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján október 29-én.

A közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalata az MTI-nek küldött közleményében kifejtette: az alacsonyabb értékesítési volument a gyenge európai építőipari kereslet, a rendkívüli nyári hőség miatt lassuló kültéri munkák, valamint az előző évi, energiahatékonysági kötelezettségi rendszerhez (EKR) kapcsolódó hitelesített energiamegtakarítások (HEM) valamint a hozzájuk köthető termékek értékesítésének elmaradása egyaránt befolyásolta.

A harmadik negyedévben a kedvezőtlen piaci körülmények több termékcsoport értékesítésére is hatással voltak - fűzték hozzá. Példaként említették, hogy a homlokzati hőszigetelő rendszerek árbevétele 4 százalékkal, a tetőfóliáké és tetőelemeké 15 százalékkal csökkent. A hő-, hang- és vízszigetelő anyagok forgalma ugyanakkor az előző évi szinten alakult.

A gyengébb piaci kereslet a cégcsoport értékesítési területein eltérően alakult. A legnagyobb visszaesés Magyarországon volt, miközben Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban és Ukrajnában nőtt a cégcsoport árbevétele.

A közlemény szerint a Masterplast első kilenc havi árbevétele 136,5 millió eurót ért el, ez éves szinten 24 százalékos növekedés. Az adózott eredmény pedig 5,7 millió eurós nyereséget mutatott, szemben az egy évvel korábbi 5,2 millió eurós veszteséggel.

A társaság vezetése szerint a középtávú kilátásokban az épületenergetikai korszerűsítések szerepe továbbra is meghatározó. Az újlakás-építések piacán visszafogott keresletre számítanak, és arra, hogy a bejelentett lakhatási programok hatása pedig csak később jelenik meg az építőanyag-megrendelésekben.

A közlemény emlékeztet: a magyar kormány a héten ismertetett tervei szerint a Wekerle+ Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel program 2027 és 2030 között mintegy 633 milliárd forintos tervezett keretből évente hozzávetőleg 30 ezer lakóingatlan korszerűsítését célozza. A családi házak felújítását támogató konstrukció 2027 februárjában, a társasházi program márciusban indulhat.

A hőszigetelést is támogató intézkedések megvalósulásuk esetén élénkíthetik a hazai szigetelőanyag keresletet, és javíthatják a Masterplast értékesítési lehetőségeit, valamint gyártókapacitásainak kihasználtságát. A tényleges piaci hatás azonban a végleges szabályozástól, az igénybevétel mértékétől és a beruházások megvalósításának ütemétől függ.

Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közleményében kifejtette: az első félév után a harmadik negyedévben visszafogottabb piaci környezettel szembesültek. Az építőipari keresletet a kedvezőtlen időjárás és az előző évben jelentkező értékesítési hatások elmaradása is befolyásolta. Fontos, hogy az alacsonyabb forgalom mellett is meg tudták őrizni működésük eredményességét, amit a tudatos beszerzési stratégia és a hatékonyabb gazdálkodás támogatott. A következő időszak kilátásait óvatosan értékelik - fogalmazott.

Az elnök-vezérigazgató jelezte: továbbra is arra összpontosítanak, hogy a változó piaci környezetben kiszámítható működést és megfelelő eredményességet biztosítsanak.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit.

A Masterplast Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik, az elmúlt egy évben 2420 és 3130 forint között kereskedtek a társaság papírjával.

Forrás: MTI

Fotó: Masterplast

Kommentek

200 karakter áll még rendelkezésre

Kommenteléshez be kell lépni. , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A Develon Real-X rendszerrel felszerelt DX225LC-7X lánctalpas kotrógép már valódi munkaterületen, autonóm módon dolgozik Svájcban. A KIBAG számára átadott gép egy 300 méter hosszú árok kiásásán dolgozik, miközben a Develon szerint a technológia bizonyos földmunkáknál akár 30 százalékos teljesítménynövekedést is lehetővé tehet.

A Sonic Data elemzése az építőanyag-nagykereskedelem meghatározó szereplőinek 2021–2025 közötti pénzügyi teljesítményét vizsgálta, 145, legalább 1,5 milliárd forintos árbevételű vállalkozás adatai alapján. A vizsgált cégek árbevétele öt év alatt 16 százalékkal nőtt, miközben jelentős különbségek alakultak ki a növekedés, a jövedelmezőség és a hatékonyság terén.

2026-ra az elektromos építőgépek már túlléptek a kísérleti szakaszon: a kisgépek mellett közepes és nagy munkagépek is sorozatban készülnek elektromos hajtással. Az európai és kínai példák azt mutatják, hogy ma már nem az a kérdés, működőképes-e a technológia, hanem az, hogy az adott munkafolyamatban az akkumulátoros hajtás, a töltési infrastruktúra és a teljes élettartamköltség hogyan viszonyul a dízelhez.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©