Átadták a Gombát

A budapesti Móricz Zsigmond körtéri emblematikus Gomba épülete mostantól teljesen átjárható. A 400 milliós preojektben más felújítás is szerepel.

2014. május 13.

A budapesti, Móricz Zsigmond körtéri Gomba épülete mostantól teljesen átjárható, július végétől pedig a három körcikkből kettő kulturális és vendéglátó helyiségként, egy pedig jegypénztárként működik majd.
 
A műemléki védettséget élvező, az utóbbi időben jelentősen leromlott állapotú Gomba épülete megújult formájával valódi közösségi térként kapcsolódhat vissza a XI. kerület életébe.
 
Az épület megújítása korábban nem tartozott a kulturális városközpont kialakításáról szóló projektben, de végül sikerült azt kiterjeszteni és a csaknem 400 millió forintos beruházás felét az önkormányzat, a másik felét az Európai Unió finanszírozta.
 
A felújított Gomba épülete Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren 2014. május 13-án.
 
A fejlesztési programban a kerület hagyományainak és kulturális értékeinek megőrzését további négy projekt szolgálja: a Gárdonyi szobor körüli köztér átalakítása, a Bercsényi utca 7. szám alatti házban kulturális-kereskedelmi helyiség kialakítása, a Bartók Béla úti B29 Galéria közösségi célú átalakítása, valamint a B32 Galéria terület- és funkcióbővítő rekonstrukciója.
 
Az épület megújításakor az épület tervezőjének, Schall Józsefnek az eredeti terveit vették alapul. Az eredeti épületkontúrokon keret nélküli, alaprajzilag íves hőszigetelő üvegezést és íves finombeton paneleket helyeztek el, az udvart pedig az átjárhatóság miatt szabadon hagyták, és a közepén felújították a csobogót, valamint a zöldfelületeket. Eredeti, 1942-es anyagi valóságukban az épület oszlopai maradtak meg, amelyeket javítottak és tisztítottak.
 
Forrás:MTI
 
A kép forrása az MTI Fotó: Beliczay László

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©