
Átadták az egri gyorsforgalmi utat
2020. július 20.
A kivitelezés első ütemében 2017 nyarán megkezdődött Eger és Andornaktálya között az északi ütem 4 kilométer hosszú szakaszának és két kapcsolódó útszakasznak az építése. A munkálatoknak már egy évvel később érezhető eredménye volt. 2018 júliusában elkészült a 850 méteren korszerűsített 252. sz. főút, míg augusztusban a 3 kilométeres 253. sz. út (korábban 2502. j. út) Andornaktályát elkerülő szakasza. A kivitelezést a Colas csoport végezte.
2018. november 7-én adhattuk át a közlekedőknek a teljes északi ütemet, az andornaktályai Olajosok úti újonnan épült aluljárót, valamint az M25-ös autóút és a 253. sz. főút átkötésénél épült külön szintű csomópontot. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a HE-DO Kft. és a KM Építő Zrt. végezte.
Eger gyorsforgalmi bekötésének második és egyben „záróakkordja” az összesen 14,5 kilométer hosszú déli ütem megépítése volt, amellyel a mai naptól teljessé vált az M25 autóút.
A kivitelezési munkálatokat 2018 márciusában kezdte meg a Colas Hungária Építőipari Zrt. és a HE-DO Kft. végezte uniós és hazai forrás felhasználásával, nettó 37 milliárd forint értékben. A 14,5 km hosszú, új nyomvonalú, 2×2 sávos, burkolt leállósáv nélküli déli ütem keretében az M3 autópályán az M25 autóút bekötésénél egy olyan teljes értékű csomópont készült, amelyre minden irányból fel- és le lehet hajtani.
A 3. sz. főútnál és a maklári bekötésnél külön szintű felüljárók épültek. Az M25-ös autóút tervei eredetileg nem tartalmazták a maklári bekötő út kialakítását. A megvalósításáról szóló kormánydöntés csak 2017. augusztus 29-én született meg. A szintén a mai napon, a déli ütemmel együtt átadásra kerülő 1,1 km-es, 2×1 sávos bekötő út közvetlen összeköttetést biztosít Maklár déli iparterülete és az M25-ös autóút között, így téve gyorsabbá az M3-as autópálya elérését. Az új nyomvonalú bekötő út mellett egy körforgalmat is építettünk, és a csomóponttól délre a 251-es számú főút azon hiányzó szakaszát is felújítottuk, amely közvetlenül csatlakozik a már említett, 2012-ben elkészült 2,6 km hosszú útszakaszhoz.
Az M25-ös déli ütemének keretében megtörtént a 3. sz. számú főút szükséges korrekciója is. A közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében Maklár és Nagytálya közigazgatási határán lévő földút átvezetésére aluljárót építettünk. Füzesabony és Nagytálya közigazgatási területén egy-egy vadátjáró létesült, és épült két híd az autóút átvezetésére a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal és a Laskó-patak felett.
A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban valósult meg uniós és hazai forrás felhasználásával.
NIF Sajtóközlemény, 2020.07.20.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
