
Csaknem 12 kilométerrel lett hosszabb az M3-as
2014. október 15.
Átadták az M3-as autópálya új, a 49-es főúttól Vásárosnaményig tartó 11,9 kilométer hosszú szakaszát pénteken, a kétszer két sávos sztrádarész nettó 15,5 milliárd forintból, uniós és hazai forrásból épült meg.
A 11,9 km hosszú szakaszt mindössze 350 munkanap alatt, 450 munkagép bevonásával 160 fő építette. A szakaszon többek között 4 felüljáró, 2 vadátjáró, közel 2 kilométeren vadvédő kerítés épült. Az építést az M3 KRASZNA 2012 Konzorcium (Magyar Aszfalt Kft., KÖZGÉP Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt., Colas Hungária Zrt.) végezte. A beruházás uniós támogatással valósult meg.
Az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény között két szakaszban épült ki. Az első, 33,8 kilométer hosszú autópálya szakasz Nyíregyházától a 49-es út mellett lévő Őr községig tart, ezt 2013 elejétől már használhatják a közlekedők. Ez a szakasz az Új Széchenyi Terv keretében nettó 31,9 milliárd forintért épült meg.

Az M3-as autópálya 49. számú főút - Vásárosnamény közötti, újonnan átadott szakasza az őri csomópont közelében 2014. október 10-én.
A kormány reményi szerint az új út bekapcsolja majd ezt a térséget Magyarország és Európa vérkeringésébe is, amivel évtizedes álmuk teljesült a szatmári és beregi embereknek. Míg másfél évtizede több mint 4 óra alatt juthattak el az autósok Vásárosnaményból a fővárosba, a fejlesztéseknek köszönhetően mára másfél órával csökkent az utazási idő. A pálya négy települést érintve jut el Vásárosnaményig, innen már csak alig több mint 20 kilométer az országhatár. A határfalu Beregdarócig vezető következő szakasz építése később várható.
Térképen:
Forrás: MTI, NFI
Fotó: MTI, Balázs Attila
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
