
Elérte legmagasabb pontját a Magyar Zene Háza
2020. február 05.
Elérte legmagasabb pontját a Magyar Zene Háza épületének tartószerkezete, a térszint alatti terekben pedig már előrehaladott állapotban vannak a kivitelezési munkák, a Liget Budapest projekt keretében épülő intézmény így 2021 második felében megnyithatja kapuit a látogatók előtt.
Az egykori Hungexpo irodaházak helyén egyedülálló komplexitású zenei központ jön létre: Budapest nem pusztán egy új koncerthelyszínnel gazdagodik, mert ez a Magyar Zene Házának csupán egyik funkciója lesz - hangsúlyozta az épület február elején tartott sajtóbejárásán a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.
Baán László elmondása szerint a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett, hármas funkciójú épület egyaránt szolgál majd állandó és időszaki kiállítások otthonaként, fogad be zenei eseményeket és működik zenepedagógiai központként, a zenei beavatás színtereként.
A térszint alatt kap helyet a zene mibenlétét és történetét áttekintő állandó kiállítás, valamint egy időszaki kiállítótér is, amelynek első tárlata a magyar popzene történetét mutatja be. Az első szint rendezvénytérként működik majd számos bel- és kültéri zenei eseménnyel, míg a tetőtérben a zenepedagógiai műhelyeket helyezik el - közölte.
Baán László beszámolója szerint jelenleg már a térszint felett történik a szerkezetépítés és rövidesen helyére kerül az Európában egyedülálló üveghomlokzat, valamint a különleges, organikusan hullámzó tetőszerkezet is.

Az építkezés állása idén februárban
Már zajlanak a szakipari munkák
Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a felszín alatti, kiállítótereknek is helyet adó szinteken már a kivitelezés végéhez közelítenek, jelenleg a szakipari munkákat végzik, melyek során beépítik a gépészetet, elektromos rendszereket, gipszkarton elemeket.
A vezérigazgató felhívta a figyelmet a Magyar Zene Háza korszerű energetikai rendszerére: a szinte zéró emissziós épület fűtését 120 talajszonda, hűtését pedig távhűtés fogja biztosítani.
A Magyar Zene Háza a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében épül, az évekig használaton kívüli, lerobbant Hungexpo irodaházak helyén. A beruházásnak köszönhetően a Liget látogatói egy 10 ezer négyzetméteres, eddig elzárt zöld területet kapnak vissza a parkból, melyből mintegy 2700 négyzetméteres alapterületen épül fel a Magyar Zene Háza - emlékeztetett Gyorgyevics Benedek.
Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza szakmai munkacsoportjának vezetője kiemelte: az intézmény a zenét közösségi élményként fogja bemutatni, és nem csupán a klasszikus műfajokat, hanem a zene minden ágát vizsgálja majd.
Baán László elmondta: a tervek szerint haladnak a szintén a Liget Budapest projekt keretében, a Magyar Zene Háza közelében épülő Néprajzi Múzeum munkálatai is.
Nő a zöldfelület is
Magyarország történetének legnagyobb szabású kert- és tájépítészeti programjának köszönhetően a Városliget leromlott növényállománya több ütemben teljesen megújul és a Liget zöldfelületi aránya 60-ról 65 százalékra nő - mondta el az nyilatkozta még január végén a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Gyorgyevics Benedek kiemelte: a park teljes rehabilitációjára a kormány mintegy 15 milliárd forintot szán, ekkora összeget még nem fordítottak Magyarországon kertépítési feladatokra. Az átfogó program keretében nemrég 124 új fát - mások mellett platánokat, nyugati ostorfákat, európai bükköket, kocsányos tölgyeket - ültettek el, a projektnek köszönhetően pedig már 70 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg eddig.
Mint hangsúlyozta, kiemelt cél a Városligetben az elmúlt évtizedekben a zöldfelület rovására kialakított beton- és aszfaltfelületek csökkentése. Az ezt célzó program első lépésként az indokolatlanul széles, 14 méter szélességű Olof Palme sétány útburkolatát szűkítik le 6 méterre, így csaknem 5 ezer négyzetméternyi zöldfelületet adnak vissza a parknak.
Január végén indult a betonfeltörés második szakasza, amellyel várhatóan február végére készülnek el. A gyalogos és kerékpáros közlekedés a kivitelezés ideje alatt végig biztosított marad a 6 méter szélességben megmaradó burkolt felületen. A teljes park felújításakor további több ezer négyzetmétert fognak "visszazöldíteni" a ligeti betonutak rovására.
Forrás: MTI
Fotó: Liget Budapest
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
