Épül a tetőszerkezet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Speciális daruval emelték be a tető egyes elemeit az építkezésen. A tervek szerint jövő év áprilisára lesz kész a stadion.

2013. július 05.

Speciális daruval emelték be a az debreceni  Nagyerdei Stadion Állatkert felőli oldalának lelátóit fedő fémszerkezet darabjait. Az elemek egyenként 25 tonna súlyúak.

A stadiont építő Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. a honlapján folyamatosan tudósít az építkezés állásáról. Július másodikától élő webkamerás közvetítéseken is lehet figyelni az építkezést, minden vasárnap és ünnepnapok kivételével minden nap délután három és öt óra között.

A stadion építése egyébként a beruházó szerint a tervek szerint halad. Június derekára minden függőleges tartópillért felállítottak, az Északi oldalon folyik még a keresztgerendák és a födémlapok beépítése. Napjainkig 2100-at meghaladó számban építettek be előre gyártott vasbetonelemet.

A stadion épületének Nyugati, strandfürdő felőli szárnyában javában falaznak a szakemberek. Elkészültek az öltözőket határoló falak, többek között azt a helyiséget is körbefalazták, amelyikben a hazai csapat játékosai a pályára futás előtt bemelegítő gyakorlatokat végezhetnek. Az Állatkert felőli oldal helyiségeinek padozata, falai készen vannak.

A következő hetekben a maradék gerendák és födémlapok beépítése javarészt Északon, a tetőtartók folyamatos helyükre emelése, a falazási munkák folytatása Nyugaton és Délen jelentik a meghatározó műveleteket.

nagyerdo 06

A stadion tetejét tartó acélszerkezetet emeli meg egy daru az épülő új Nagyerdei Stadionban Debrecenben (MTI)

A mintegy húszezer fő befogadására képes, 11,45 milliárd forintos beruházással épülő arénát a tervek szerint 2014 áprilisában fejezik be. A projektcég január 29-én adta át a munkaterületet a kivitelezőknek. A stadiont a HUNÉP Zrt. és az ÉPKER SERVICE Zrt. által alkotott konzorcium építi, amely vállalta, 15 hónap alatt felépíti a stadiont, és felújítja az azt övező parkot.

Forrás: nagyerdeistadion.hu

(A képek forrása az MTI, Fotó: Czeglédi Zsolt)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©