Felújítják a New York-i LaGuardia repülőteret

Teljes átalakításon esik át a New York-i LaGuardia repülőtér. A munkálatok elsőre része a tervek szerint 2019-ig tart, és 3,6 milliárd dollárba fog kerülni.

2015. augusztus 07.

Teljes átalakításon esik át a New York-i LaGuardia repülőtér. A munkálatok elsőre része a tervek szerint 2019-ig tart, és 3,6 milliárd dollárba fog kerülni.

Az 1939-ben megnyitott repülőteret, amely elsősorban az Egyesült Államokon belüli járatokat fogad és indít, 2021-ig két részletben építik át - közölte nemrég Joe Biden amerikai alelnök és Andrew Cuomo, New York kormányzója. "A 21. század világszerte ismert repülőterévé alakítjuk a LaGuardiát, amely méltó lesz New York városhoz és államhoz" - mondta Cuomo.
 
"Megérdemlik ezt a New York-iak, már régóta megérdemelnék. Most elérkeztünk oda, hogy meg is valósítsuk" - mondta Cuomo, aki szerint a jelenlegi repülőtér szűk, kényelmetlen terminálok gyűjteménye. Szerinte a reptér lassú, elavult és szörnyű első élmény a New Yorkba érkezőknek. A kormányzó nics egyedül a véleményével, 2012-ben a Travel and Leisure magazin az ország legrosszabb repülőterének választotta a LaGuardiát. 
 
Az utasok és a légitársaságok évek óta panaszkodnak arra, hogy a LaGuardia elavult, túlterhelt és nehezen megközelíthető. A Queens városrészben álló, Fiorello LaGuardiáról (1882-1847), New York egykori polgármesteréről elnevezett légikikötőnek négy terminálja van, 2014-ben harmincmillió utast fogadott. Az elsősorban nemzetközi járatokat fogadó JFK reptérrel szemben a LaGuardiának például metró-összeköttetése sincsen.

A leendő LaGuardia repülőtér látványterve

A felújítás
 
A repülőtér szűk és kaotikus épületeit lerombolják, helyükre egy új, nagy terminált építenek, amely 180 méterrel közelebb kerül a légikikötőt árokként körülölelő autópályához. Ezzel több terület szabadul fel a repülőgépek számára a beszállókapuk megközelítéséhez. A tervek szerint az utasok megemelt átjárókon, a gurulópálya felett juthatnak el a beszállás helyszínére. Összességében három kilométernyi kifutópályát hoznak létre az átalakítással.
 
Az utazók elsőként a bumeráng alakú, szétterpeszkedő központi terminált látják meg, ahol alacsony plafonnal, homályos terekkel, szűk folyosókkal találják szemben magukat. A check-in pultok rendezetlen sorokban fogadják az embereket. A munkálatok első része, amely 3,6 milliárd dollárba kerül, 2019-ig fejeződik be. Az építkezés több ezer munkahelyet teremt, illetve segíteni fogja a turizmus és a kereskedelem fellendítését.

Fotó: Amny.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©