
Intermodális logisztikai terminál épül Szegeden
2025. december 30.
Évente 300 ezer konténer mozgatására alkalmas vasúti-közúti terminált épít a német Metrans Szegeden. A beruházás ünnepélyes beruházásindító eseményét december 12-én tartották a szegedi városházán.
A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatásával megvalósuló, 16,2 millió eurós (közel 6,3 milliárd forintos) beruházás a cég szerint új logisztikai kaput nyit a világra a déli országrészen.
A legmodernebb technológiát alkalmazó intermodális terminál a METRANS hálózata révén közvetlen vasúti elérhetőséget biztosít az európai kikötőkhöz, és nagyban hozzájárul a térség olyan vállalatainak eredményes működéséhez, mint például az első európai autógyárát Szegeden építő BYD.
A terminál közel 10 hektáron épül fel, többek között négy 330 méteres rakodópályával és két távirányítású, korszerű elektromos portáldaruval, amelyek biztosítják az áruk gyors, biztonságos és fenntartható kezelését. A terminál napi hat vonatpár és évi 300 ezer konténerforgalom kezelésére is képes lesz.

A beruházás látványterve
A Metrans a hamburgi központú HHLA logisztikai óriáscéghez tartozik, Európa egyik vezető intermodális szállítmányozó vállalata, saját konténerterminál-hálózattal és tíz országban elérhető szolgáltatásokkal.
A társaság célkitűzése, hogy európai tengeri kikötőkön át a kelet-közép-európai térség felé irányítsa a globális konténerforgalmat. Módszere, az intermodális szállítás a vasúti és a közúti fuvarozás előnyeit ötvözi, így gazdaságosabb, gyorsabb és környezetkímélőbb, mint a tisztán közúti szállítás.
A vállalat kizárólag konténereket szállít, úgynevezett shuttle rendszerben, amely egy zárt, le- és hozzácsatolások nélküli működési mód, bizonyos esetekben depózással kiegészítve.
A Metrans első magyarországi terminálja 2017-ben nyílt meg Budapesten. A második Zalaegerszegen épül, és a tervek szerint 2027-re elkészülő szegedi fejlesztéssel együtt három intermodális terminállal rendelkezik majd Magyarországon.

Metrans szegedi termináljáának ünnepélyes beruházásindító eseménye 2025. december 12-én. A fotón (b-j) Kiss Péter, a Metrans Csoport elnök-vezérigazgatója, Zahalka Attila, a Metrans Konténer Kft. kereskedelmi igazgatója, Nagy László, a Metrans Konténer Kft. ügyvezető igazgatója, Botka László, Szeged polgármestere, Mihállfy Béla országgyűlési képviselő valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Fotók: Metrans.eu
Forrás: HIPA, Metrans
Borítóképen a terminál látványterve
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
