
Jót tesz az enyhe tél a nagyberuházásoknak
2015. január 26.
A tervezett ütemben folyik összesen mintegy 600 milliárd forint értékű vasúti és közúti nagyberuházás kivitelezésein, a munkálatokat magkönnyíti az enyhe időjárás. Közben bontják a Millenáris park fejlesztésénél a Melegpörgető csarnokot. Összefoglaltuk, milyen hazai beruházásokra kellett az elmúlt időben figyelni.
Indul a Melegpörgető bontása Budán
A Swietelsky vezette konzorcium a napokban megkezdte a Margit körúti közpark és mélygarázs-fejlesztés második ütemének munkálatait. A budai Millenáris Park bővítése tavaly márciusban kezdődött a volt ipari minisztérium épületének bontásával, melyről mi is beszámoltunk. A Margit körút - Kis Rókus utca - Fény utca - Mammut II. bevásárlóközpont által határolt területen ma már csak két egykori gyárépület áll. A kilencemeletes, 140 méter hosszú létesítményt, és egy kisebb irodaépületet augusztus közepére elbontották, a helyükön pedig ideiglenes parkolót alakítottak ki.
A kormány tavaly augusztus 27-i ülésén határozott a megmaradt két épület, az egykori Ganz-csarnok és a "melegpörgető" bontásáról, ezt a tervek szerint júliusra fejezik be. A másik épület bontása jóval bonyolultabb műszaki feladat, az egykor turbinák tesztelésére szolgáló "melegpörgető" néhol két méternél is vastagabb vasbeton szerkezetének feldarabolása hosszabb időt vesz majd igénybe. A környék levegőminőségét jelentősen javító zöld parkot és a parkolási gondokat enyhítő mélygarázst az elképzelések szerint 2017-ben vehetik birtokba a budapestiek - olvasható a közleményben.

Kilátás a Margit körútra az egykori Ganz-csarnok bontás előtt álló épületéből Budapesten 2015. január 23-án. Itt állt a volt Iparminisztérium irodaháza (MTI)

Ugyanaz a parkoló felől - Munkások kerítést építenek az egykori Ganz-csarnok bontás előtt álló épületénél 2015. január 23-án (MTI)
Örül az enyhe télnek az NFI
A tervezett ütemben folyik összesen mintegy 600 milliárd forint értékű vasúti és közúti nagyberuházás kivitelezése az országban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő januári szemléje szerint. A munkálatoknak jól jön az enyhe tél. Idén összességében több mint 70 kilométer gyorsforgalmi utat adnak át, például az M43-as autópálya Makó-országhatár, az M85-ös sztráda Győr-Csorna elkerülő, és a 8-as főút épülő szakaszait, erről írtunk korábban.
Ezen kívül több főút korszerűsítése és bővítése is befejeződik idén. Az útépítéseknél a március 15-ig tartó téli üzemmód miatt csökkentett kapacitásban dolgoznak a műtárgyak, hidak építése folyamatos, a földművek és töltések építése a talajviszonyoktól, időjárástól függően halad.
Folyamatosan dolgoznak Hatvanban a vasúti, Békéscsabán az Orosházi úti közúti felüljáró építésén, Szolnok térségében az M4 autópálya Tisza mellett kialakított szerelőterében és a Millér-csatornánál, a Tisza hídnál. Ezzel párhuzamosan mintegy 130 kilométer hosszan tart a vasúti pálya- és vonalfejlesztés, három vasútállomáson - Vácott, Székesfehérváron és Békéscsabán - korszerűsítenek. A dél-balatoni vasúti fejlesztés részeként jelenleg is zajlik a Lepsény-Szántód, a kőröshegyi vonal korszerűsítése, végzik Siófokon a Vitorlás utcai új közúti aluljáró szerkezetépítését. A Szolnok-Szajol vasútvonal felújításánál bontják a szerelőteret, tart a munkaterület tereprendezése, Szajolnál építik az árvízvédelmi töltést.
300 milliós naperőművet adtak át Berettyóújfaluban
Hajdú-Bihar megye legnagyobb naperőművét adták át Berettyóújfaluban január 19-én. A létesítmény évente 680 megawattóra villamos energia termelésére képes, ami 240 háztartás éves szükségletét elégíti ki. A beruházó, a hajdúszoboszlói székhelyű családi vállalkozás, a Nord-Point Kft. A cég Berettyóújfalu délnyugati részén, egyhektáros területen egy év alatt építette fel a közel 300 millió forintba kerülő naperőművet. A vállalat beruházáshoz 120 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert európai uniós forrásból. A kivitelezők 2277 napelemet telepítettek, így 495 kW teljesítményre lesz képes az első blokk.

Napelemek a Nord-Point Kft. Berettyóújfalu közelében lévő naperőművénél, amelyet 2015. január 19-én avattak fel (MTI)
Fotó: MTI/Marjai János, Czeglédi Zsolt
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
