
Jövő novemberre kész a Szamos-Kraszna-közi árapasztó tározó
2013. augusztus 09.
Több mint 17 milliárd forint európai uniós és hazai forrásból épül meg a a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő víztározó, amely az eredeti határidőnek megfelelően, 2014 novemberére készül el.
A víztározónál lesz az ország eddigi legnagyobb árvízvédelmi létesítménye, egy úgynevezett vízbeeresztő műtárgy is, amelynek építése során eddig 21 ezer köbméter betont és 2560 tonna betonacélt használtak fel. A Tunyogmatolcs közelében épülő rekordméretű, 118 méter széles és 278 méter hosszú szerkezeten 13, a víz beáramlását segítő pillért alakítanak ki.
Az 51 négyzetkilométer területen elterülő, nyolc szatmári település külterületét érintő, 126 millió köbméter térfogatú víztározó révén jelentősen nő a térség védettsége az árvizekkel szemben. Segítségével a Szamoson 60-80, a Tiszán Vásárosnaménynál 30-40, Tokajnál pedig 15-20 centiméter árvízszint-csökkenést lehet elérni. A tározót a Szamos rendkívüli árvizeinek kezelésére építik meg, de emellett elősegíti a tiszai árvízi védekezést is.
Az épülő Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő víztározó vízbeeresztő műtárgya Tunyogmatolcs határában (MTI)
Az árapasztó beruházója az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a kivitelezési munkálatokat a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes Ke-Víz 21 Zrt., Kötiviép'B Kft. és Közgép Zrt. alkotta konzorcium végzi. Az üzemeltetést és a működtetést pedig a Fetivizig fogja ellátni. A tározót rendkívüli árvízi helyzetekben, egyfajta "vészszelepként" fogják használni vízleeresztésre és a töltések tehermentesítésére. A létesítményt a Szamosból árasztják el vízzel és a Krasznába ürítik le; a műtárgy használatára várhatóan 30-40 évenként, a becslések szerint 2-3 hétig lesz szükség.
A Szamos-Kraszna-közi tározó Kocsord, Tunyogmatolcs, Szamoskér, Szamosszeg, Nagydobos, Ópályi, Győrtelek és Mátészalka külterületét érinti. A kivitelezés során 1,5 millió köbméter földet mozgatnak meg, 21 kilométer új töltés épül, további 17 kilométeres szakaszon pedig megemelik a töltések magasságát. Ezen kívül belvízelvezető csatornák épülnek, illetve elvégzik a munkaterület miatt érintett, Tunyogmatolcsot és Szamosszeget összekötő út korrekcióját is.
A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése-program első ütemének keretében összesen hat árapasztó tározó, a cigándi, a tiszaroffi, a hanyi-tiszasülyi, a szamos-krasznaközi, a nagykunsági és a beregi víztározó épül meg.
Forrás: MTI, Hirado.hu
(A képek forrása MTI, Fotó: Czeglédi Zsolt)
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.

