Magyar stadion nemzetközi elismerése

A Közti által tervezett DVTK Stadion a győztes a stadiumdb.com idei szavazásán.

2019. március 11.

A Diósgyőr VTK új létesítménye  nyerte a StadiumDatabase.com által 9. alkalommal kiírt az „Év stadionja 2018” címet, ezzel az első magyar díjnyertes lett. Kivételesen magas pontszámot kapott, 9,17-et a maximális 10-ből. A stadion a valaha volt legkisebb méretű győztes ebben a versenyben, mégis lenyűgözte a zsűri tagjait.

Robert D. Kennedy, a stadionok tervezésével is foglalkozó Holmes and Miller építésziroda tervezője  szerint a DVTK stadion messze kiemelkedett a mezőnyből. Ő maga a legmagasabb, 10-es pontszámot adta. Nagyra értékelte  a Közti Középülettervező Zrt által tervezett létesítmény vizuális képét és eleganciáját. 20 000 négyzetméter alumínium háló elhelyezése egy ilyen kompakt térben önmagában is nagy kihívás, ráadásul a tetőszerekezet  éles téglalap kontúrokat von egy kehely alakú nyitott tér fölé - emelte ki.

A zsűri olyan építészekből áll, akik maguk is terveznek hasonló létesítményeket és a tavalyi évben legalább egy általuk tervezett stadiont adtak át. Idén Robert Kennedy a  Holmes Miller Architects-től (Nagy-Britannia),  Gino Zavanella Olaszországból ( GAU Arena)   és  Alfredo Angulo Quevedo Paraquay-ból voltak a tagok.

Az internetes közönségszavazást a 2018-as világbajnokságra épített orosz stadionok uralták, a régióból érkező szavazók támogatásával. A közönség körében a Volgograd Arena  volt a legnépszerűbb.

 

Sajtóközlemény, StadiumDB.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©