
Mit adnak át 2015-ben?
2015. január 07.
Több nagy beruházás is 2015-ben zárul, így idén sem lesz hiány a különböző átadókból. A Magyar Építő fórum összeszedte, milyen beruházásokon fogják átvágni idén a szalagokat.
Az év első fele - 1-es villamos, Nemzeti Lovarda, miskolci elkerülő
Mindjárt az év elején egy fővárosi nagyberuházás átadóján csattanhatnak az ollók, január végén ugyanis átadják a 2013 óta épített 1-es villamos új és felújított pályáját az utasforgalomnak. Mint az ismert a beruházásban új vágányokat is épültek, a vonalat meghosszabbították a Rákóczi-hídon keresztül Budára, ahol összesen 3,2 kilométeres új villamosszakasz épül a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út vonalán. A vonal új (ideiglenes) végállomása a Fehérvári útnál lesz.

Munkások dolgoznak a Rákóczi hídon az 1-es villamos vonalának meghosszabbításán 2014. január 24-én
Késő tavasszal Miskolc mellett nyílik majd meg az elkerülő út, 5,8 kilométer hosszan. Az elkerülő elsőfokú árvízvédelmi gátként szolgál majd, teljes mértékben biztosítva a térség településeinek árvíz problémáját 13,9 milliárd forintból.
Egyelőre még dátum nélkül az év első felében lesz készül el a Nemzeti Lovarda, melyre az állam közel 2 milliárd forintot fordít. Az új Nemzeti Lovarda a hagyományőrző szerepe mellett a tervek szerint multifunkcionális lesz, több lovas szakágnak otthont ad, emellett nyit is: rendezvény- és oktatási központként is működik majd, valamint ideköltözhet a lovas színház.
Az év közepe - M43-as autópálya, balatoni déli vasútpálya
Szintén nincs még pontos dátuma az év közepén átadásra kerülő M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 23,1 kilométeres új szakaszának. A Duna Aszfalt Kft. 2013 tavaszán kezdte el a kétszer kétsávos sztrádaszakasz kivitelezését. Amennyiben a román oldalon is elkészül a mintegy 40 kilométeres szakasz, az év közepére létrejöhet Araddal, Temesvárral és Dél-Erdéllyel az első autópálya-kapcsolat.

Aszfalt finisher az M43-as autópálya építkezésén tavaly nyáron (2014.07.17.)
Nyáron a Balaton déli partján is lesz átadás, hiszen elkészül a vasútvonal felújítása 32 kilométeren Lepsény-Szántód, Kőröshegy állomások között. A vonatok innentől a jelenlegi 60-80 helyett 100 km/órás sebességgel repeszthetnek majd. Szabadifürdő megállóhely - Siófok állomás - Zamárdi felső állomás között pedig új második vágányú szakaszok is épülnek.
Ősz - Kecskeméti elkerülő, békéscsabai vasútállomás, Százlábú-híd
Ősszel a kecskemétiek örülhetnek majd, mivel elkészül a hírös várost északról 10,3 kilomér hosszan megkerülő a 44-es és az 5-ös számú főutat összekötő útszakasz, mely csökkenti majd a városon átmenő tranzitforgalmat. A munkák során a kivitelező Duna Aszfalt Kft. egyebek mellett hét csomópontot, három körforgalmat, három felüljárót, két aluljárót és egy vadátjárót alakít ki.

Munkagépek a kecskeméti északi elkerülő alapkőletételének napján 2013. november 4-én.
Szintén őszre készül el a Békéscsaba vasútállomásának felújítása, mely a békési megyeszékhely történetének legnagyobb közlekedési beruházása. A jelenleg is zajló felújítások során nemcsak az épület, hanem az előtte lévő tér, a peronok és a vágányok is megújulnak, alul- és felüljárok épülnek. A munkákra összesen 34.9 milliárd forintot költenek.
Felüljáró Budapesten is épül, a Kerepesi utat a Keleti pályaudvarhoz vezető vágányok fölé emelő a mindennapokban csak Százlabú-hídként említett vasúti felüljáró felújítása régóta esedékes volt már, így a beruházó BKK a teljes újjáépítés mellett döntött. A 4 milliárdos beruházásban októberre teljesen kicserélik a hídszerkezetet. Az új híd 30 méterrel hosszabb lesz majd az eredetinél.
Év vége - Budapesti csatornázás
A 2013 szeptemberében indult fejlesztésnek köszönhetően év végéig 240 kilométernyi szennyvízcsatorna épül meg Budapest eddig ellátatlan területein, így a csatornázottság 96-ról 9 százalékossá bővül. A főváros 16 kerületét és Budaörsöt érintő beruházás eredményeként összesen 42 ezer budapesti lakos élete válik majd komfortosabbá.

A Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) Projekt egyik leglátványosabb eleme - tavaly október végén indult a fúrópajzs Budafokról Csepelre a Duna alatt. Az új alagúttal Budafok-Tétény szennyvize is a csepeli Központi Szennyvíztisztító Telepre jut majd (BKISZ)
Fotó: MTI/Máthé Zoltán/Kelemen Zoltán Gergely/Ujvári Sándor, BKISZ
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
