
Pezseg Londonban az ingatlanfejlesztés
2014. december 17.
London polgármestere jóváhagyta egy új városrész építéésnek tervezetét. A Canary Wharf új pénzügyi negyede lehet a váriosnak. Emellett a 2012-es londoin olimpia helyszínét sem hagyják parlagon. Londoni körkép.
Új negyed születik
Az új várorész, mely a Temze partján fekszik, kihasználatlan volt az elmúlt évtizedek során. A területe 13.6 hektár, ami nagyságrendileg 15 futballpálya méretű. A tervek közt szerepel többej közt több mint három ezer új lakás, egy üzletközpont, egy irodaépület, egy hotel felépítése is, melyeket parkok és terek hálózata fog körülölelni.
A terület infrastruktúrájának javítására több, mint 60 millió fontos költségvetés áll rendelkezésre, és további 10 millió fontból a helyi tömegközlekedés korszerűsítését fogják végrehajtani. A negyedet érinteni fogja a várost a födalatt átszelő Crossrail vasúthálózat is, aminek építéséről mi is beszámoltunk. A tervek szerint a városnegyed komplett felújítása nagyjából 17,000 új munkahelyet teremtene a városban. Az építkezések 2015 tavaszán fognak megkezdődni, és az első lakók a várhatóan 2018-ban költözhetnek be új otthonaikba.

Az új városrész látványterve (Group.canarywharf.com)
Olimpiai utóhasznosítás
A legtöbb olimpiát rendező városban gondot jelent a létesítmények a játékok utáni hasznosítása. London ebben tudott újat mutatni, a 2012-es londoni olimpia helyszínét kulturális központtá alakítják egy 141 millió fontos (165 milliárd forontos) beruházásban. A tervek közt szerepel többek között egy színház, egy múzeum és két egyetemi kampusz építése is. A terület az Olympicopolis fantázianevet kapta.
A beruházás várhatóan 3000 új munkahelyet fog teremteni, további másfél millió látogatót fog odavonzani és 2.8 milliárd fonttal emeli majd Stratford városrész gazdasági értékét. A projekt egy 350 millió fontos csomag része, amiből további 150 millió fontból több más városrész lakónegyedeit is felújítják.
A magánszektor is belehúzott
Pörög a londoni lakáspiac is. A legújabb trendek szerint az orosz vásárlók verik fel az árakat, akik már nemcsak lakhatási, hanem befektetési céllal vesznek ingatlanokat a városban. Az oroszok elsősorban az elit, lehetőleg parkosított vagy zöldközeli lakónegyedeket kedvelik.
Forrás: The Guardian
Fotó: Group.canarywharf.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
