
Szaúdi vasútálmok
2013. október 02.
950 kilométer kétvágányú vasútvonalat épít a sivatag közepén található fővárosa, Rijád és a Vörös-tenger partján lévő forgalmas kikötőváros, Dzsidda között Szaúd-Arábia.
A vonal megépítése azért vált szükségessé, mert Dzsidda a monarchia kapuja az Európából és az Amerikából érkező áruk szempontjából. Ezek az országon belüli továbbszállítása nagy kihívást jelent az Szaúd-Arábia számára, főleg az innen majdnem ezer kilométerre fekvő ötmilliós fővárosba, Rijádba.
Az új vonal a megépülése után csatlakozik a már meglévő vasútvonalakhoz, amik szintén a fővárost kötik össze az ország keleti kapujának számító másik kikötővárossal, Dammannal. A nagyszabású, Szaúdi Landbridge Projectre keresztelt vasútépítési projekthez egy kisebb, 115 kilométeres szakasz megépítése is hozzátartozik, Damman és Jubail között.
A Szaúdi Landbridge Project térképen - A folytonos szürke vonal jelöli az ebben a programban felépülő vasúti pályát, a piros a már meglévő, a többi az egyéb terveket mutatja
A projekt kivitelezésére nemrég hirdetett nyertes a szaúdi befektetési alap. A megbízást két amerikai cég nyerte, a Balfour Betty-csoporthoz tartozó Parsons Brinckerhoff és a Fluor. A Parsons a teljes prodzsektmenedzsmentet viszi, a Fluor tanácsadással segít. A vasút megépülésével a jelenleg háromnapos út 10 órára rövidül a kikötőváros és a főváros közt. A vonalon az áruszállítás mellett személyforgalmat is terveznek. A szerződés időtartama kb. 8 év, így a tervek szerint 2021-re épül fel a vonal.
Forrás: Khl.comA kép forrása: Wikipédia, szerző: Maximilian Dörrbecker
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
