
Új raktárak Magyarországon
2018. május 22.
Üllő Airport Logisztikai Központ
Magyarország legnagyobb logisztikai központját építi a francia Auchan kiskereskedelmi lánc az Üllő Airport Logisztikai Központ területén. A nemzetközi ipari ingatlanfejlesztő Goodman fejlesztésében és a GSE Hungária Kft. kivitelezésében készülő közel 90 ezer négyzetméteres komplexum Magyarország legnagyobb logisztikai központja lesz.
Az épület alapkövét három hónappal ezelőtt tették le, május közepére pedig az építkezés már elérte a legmagasabb pontot.
Az Üllő Airport Logisztikai Központban épülő integrált logisztikai centrum 87 200 négyzetméteres, zöldmezős beruházásban elkészülő komplexum. A központ, amelyet a tervek szerint még az idén átadnak, egyaránt szerepet játszik majd az Auchan meglévő és tervezett új áruházainak élelmiszer- és nem élelmiszer-logisztikájában, valamint a cég országos online kereskedelmi tevékenységének támogatásában.
Az új logisztikai központ hosszú távon segíti az Auchan többcsatornás kereskedelmi modelljét is. A több milliárd forintos beruházás a környékbeliek százainak ad majd munkát, egyben innovatív és hatékony hátteret biztosít az Auchan magyarországi tevékenysége számára.
Az ipari ingatlanok fejlesztésére szakosodott Goodman portfóliója mintegy 88 000 négyzetméter raktár- és irodaterületet foglal magában két helyszínen, Gyálon és Üllőn. Az Üllő Airport Logisztikai Központ stratégiai helyszínen, az M4 autópálya és az M0 autóút közelében terül el, a páneurópai közlekedési folyosó összeköttetést biztosít Ukrajnával, Romániával és Szerbiával.
Az Auchan számára fejlesztett új létesítmény befejezésével kétszeresére nő a Goodman magyarországi ingatlanállományának mérete, és jelezték, hogy a helyszínen igény esetén egy újabb 20 000 négyzetméteres csarnok építésére is lehetőség van.

A francia Auchan kiskereskedelmi lánc épülő logisztikai központja az Üllő Airport Logisztikai Központ területén 2018. május 17-én. A közel 90 ezer négyzetméteres komplexum Magyarország legnagyobb logisztikai központja lesz.
Concordia Közraktár - Cegléd
Korszerű csarnoktárolóval bővítette kapacitását a Concordia Közraktár Zrt a ceglédi vasúti átrakótelepen, a csütörtökön átadott 1200 négyzetméteres épülettel a telep gabonatároló képessége 30 000 tonnára nőtt.
A ceglédi raktártelepük a kelet-nyugati vasúti kereskedelmi útvonal mellett fekszik, mindkét földrajzi irányból fogad és továbbít szállítmányokat. Cegléd a vasúti és a közúti terményfuvarozás egyik legnagyobb forgalmú csomópontja, az elmúlt évben több mint 108 ezer tonna gabonát és más szemes terményt helyeztek el a tárolókban.
Bridgestone - Tatabányai Ipari Park
A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata hárommilliárd forintos beruházással bővíti raktárát a Tatabányai Ipari Parkban.A 10 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény összesen 180 ezer gumiabroncs tárolását teszi majd lehetővé, amellyel 600 ezer abroncsra nő a cég teljes raktárkapacitása.
A most bejelentett fejlesztésekkel együtt a Bridgestone Corporation 153 milliárd forintot ruházott be a tatabányai üzembe, amely a cégcsoport legmodernebb európai gyára. A társaság beszállítói hálózatát mintegy 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat alkotja, amelyektől a cég 2017-ben 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
