
Villámgyors munka az épülő szolnoki vasúti hídnál
2014. október 07.
A vasútfejlesztésben egyedülálló technológiával, 36 óra alatt 3300 tonna acélszerkezetet megmozgatásával előbb kitolták a régi hidat a Szolnok és Szajol közti vasúti szakaszon, majd október 6-án az új hídszerkezetet is betolták a helyére.
A 6,4 km hosszú Szolnok-Szajol állomásköz az egyik legforgalmasabb vasúti vonalszakasz hazánkban: naponta megközelítőleg 200 szerelvény halad itt át. Kiemelt szerepe van a hazai vasúti forgalomban, hiszen ez a szakasz köti össze a tiszántúli területek nagy részét a fővárossal. A szakaszon lévő két folyami acélszerkezetű vasúti híd közül a szolnoki Tisza-híd Magyarország egyik legnagyobb kétvágányú vasúti hídja.
A régi kétvágányú hidat két újonnan épülő egy vágányú mederszerkezetből álló hídra cserélik. A két új egyvágányú híd lehetővé teszi, hogyha az egyik hídon munkálatok folynak, akkor a másikon zavartalanul közlekedhessenek a szerelvények.

Magyarország egyik legnagyobb vasúti hídjának 100 méter hosszú bal mederhídja a kiemelkedő mérnöki teljesítmény eredményeképpen mindössze egy hét alatt újult meg, így október 5-én éjféltől újra megindulhatott a félpályás vonatforgalom a Szolnok-Szajol vasúti szakaszon. Egy hét alatt a betolás után a pedig a teljes hídszerkezet is közlekedésre alkalmas lesz. Ilyen rövid idő és ilyen típusú technológiával elvégzendő betolásra, és kiépítésre itthon még nem volt példa.
A vonalszakasz az árvizek által jelentősen veszélyeztetett területen halad, ezért már a tervezés során figyeltek az árvízvédelmi szempontokra. Szajolnál a pálya mindkét oldalán új árvízvédelmi földgátat építenek 450 méteren. Az új 40 méteres ártéri Tisza-híd segíti az árvizek biztonságosabb és gyorsabb lefolyását, így jelentős szerepet kap az árvízi védekezésben. A beruházás során megújul a besenyszögi közúti aluljáró vasúti szerkezete is.
A tervek alapján 8605 négyzetméter zajárnyékoló falat is felhúznak, mely Szolnok Tallinn nevű városrészét és a Milléri Sporttelep környezetét fogja védeni a zajártalomtól. A vasúti pálya a felújítása után a vonatok már 160 km/h-val száguldhatnak a pályán. A kivitelezés 2015 decemberében ér véget. A Tisza-2013 Konzorcium által végzett beruházás nettó értéke 20,7 milliárd forint.
Videó:
Forrás: NFI
Fotó: MTI, Bugány János, Videó: Hajósi József
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
