
Zajlanak a Modern városok program fejlesztései
2018. december 21.
Sopronban átadással, Debrecenben, Pécsett és alapkőletétellel folytatódik a Modern városok országos fejlesztési program.
A program 23 megyei jogú városban összesen 250 projektet tartalmaz, a fejlesztések összértéke csak a 2019-es évben elérheti az 1100 milliárd forintot, amelynek legnagyobb része hazai forrás. A 3700 milliárd forintos keret mintegy harmadát már lekötötték a települések. Összegyűjtöttük az elmúlt időszak programmal kapcsolatos híreit.
Debrecen - Nagyerdei strand, alapkőletétel
November 30-án tartották a debreceni Nagyerdei strand alapkőletételét. Az ünnepségen elhangzott: a létesítmény az ország leginnovatívabb strandfürdője lesz.
A strandfürdő illeszkedik a környék fejlesztési elképzeléseihez, nem tévesztve szem elől azt, hogy a terület Natura 2000-es besorolású, ezért óvni kell a természetet, amire az építkezés során nagy hangsúlyt fektetnek.
A komplexum bekerülési költsége 8,5 milliárd forint, melyből 1,3 milliárd forint önkormányzati önerő, a többi a magyar állam finanszírozása. A Nagyerdei strand 2020-ban nyitja meg kapuit a közönség előtt.

Az épülő nagyerdei strand Debrecenben az alapkőletétel napján, 2018. november 30-án. A 8,5 milliárd forintból újjáépülő debreceni fürdőkomplexum az Új Főnix Terv és a Modern Városok Program egyik legnagyobb beruházása lesz.
Pécs - Pécsi Tudományegyetem új oktatási és kutatási épülete, alapkőletétel
December 7-én tették le Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE-ÁOK) új oktatási és kutatási épületének alapkövét, amely 10,7 milliárd forintos beruházással valósul meg.
A több mint 12 ezer négyzetméter területű, az alagsorral, pincével együtt ötszintes épület a tervek szerint 2020 második negyedévére készül el. Az elméleti tömb teljes környezete több mint 20 ezer négyzetméteren újul meg.
Az új épület tervezését több 21. századi intézmény inspirálta. A szintenkénti "open lab" architektúra és az épület kialakítása, a Janelia Research Campus (Howard Hughes Medical Institute, USA) és az új Max Planck kutató épületek (Németország) struktúráját ötvözi. A tervezést a TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. jegyzi.
Az beruházás része az egyetem fejlesztésének, a magyar kormány a Modern városok program részeként mintegy 25 milliárd forinttal támogatja a PTE-t, amelynek deklarált célja az intézmény versenyképességének erősítése, az oktatási és szolgáltatási portfolió fejlesztése, a külföldi hallgatók számának növelése és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara új elméleti tömbjének építkezése Pécsen 2018. december 7-én.
Sopron - belvárosi utcák felújítása, átadás
December 6-án adták át ünnepélyesen az 1,98 milliárd forint kormányzati támogatásból elkészült a soproni történelmi belváros utcáinak, tereinek rekonstrukcióját, a fejlesztését szolgáló beruházást.
A 2017 februárjában megkezdett munkálatok során először kicserélték, vagy javították a közműveket, majd mintegy tízezer négyzetméteren kicserélték a burkolatot.
A felújítás a Templom utcát, a Bünker közt, a Liszt Ferenc, a Fegyvertár és a Szent György utcákat, az Orsolya teret, a Hátsókaput és a Fő téren egy átjárót érintett. Az Orsolya tér és az Evangélikus templom előtti tér a Fő térhez hasonlóan nagykocka kő burkolatot kapott, a többi utcában a nagykocka kő mellett gránit nagy- és kiskocka köveket helyeztek el.
Mindezek mellett energiatakarékos, ledes világítótestekre cserélték a kandeláberek lámpafejeit, díszvilágítást kapott néhány szobor, emlékmű és épület, valamint emlékműveket restauráltak.
A történelmi belváros megújítása az utcák felújításával nem áll meg, már elkezdődött az épületek homlokzatainak rekonstrukciója is. A fejlesztés célja, hogy Sopronnak a római korban kialakított, de az 1676-os tűzvész után barokk stílusban újjá épített utcák visszakapják régi fényüket.

A soproni Tűztorony egy korábbi képen (2014)
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt/Sóki Tamás,Wikipédia/Pan Peter12
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
