A KSH szerint növekedés van az építőiparban

Éves és havi alapon is.

2024. március 14.

2024 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 20,5, az egyéb építményeké 11,6 százalékkal emelkedett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 10,2 százalékkal nagyobb volt a decemberinél.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 21,8, az egyéb építmények építésében 12,0 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 16,3 százalékkal nőtt.

A megkötött új szerződések volumene 21,5, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 31,5 százalékkal bővült, az egyéb építmények építésére vonatkozóké viszont 19,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 14,9 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 9,1, az egyéb építményekre vonatkozóké 20,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól - közölte a KSH.

KSH via MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©