
A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első három negyedévben
2022. november 23.
Az első kilenc hónapban a lízingpiacon a kihelyezett finanszírozás értéke 596 milliárd forint volt, 16 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát az eszközök jelentős drágulásának következtében - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel kedden, megerősítve az előzetes adatokat. A szerződésszám ugyanebben az időszakban 14 százalékkal, 52 419 darabra esett vissza.
A szövetség tájékoztatása szerint a harmadik negyedéves eredményt egy 54 milliárd forint értékű ingatlanlízing ügylet növelte, ezzel korrigálva a háromnegyedéves növekedés 7,7 százalék volt éves alapon.
A finanszírozási érték bővüléséhez hozzájárult, hogy jelentősen nőtt az eszközök vételára: az ingatlan nélkül számított, szerződésenkénti bruttó eszközérték 12 százalékkal emelkedett 2021-hez képest.
Január és szeptember között éves szinten 11 százalékos növekedés mellett, 1906 milliárd forintot ért el a lízingcégek teljes finanszírozott állománya, a szerződésállomány azonban 343 430 darabról 335 245-re esett vissza - közölték.
A jelentésben kiemelték: továbbra is a kkv-szektor a legnagyobb ügyfélkör, 66,7 százalékos részaránnyal, majd a lakosság és a nagyvállalatok következnek, 19,3 illetve 8,8 százalékkal.
A zárt végű pénzügyi lízing a teljes finanszírozott összeg 44 százalékát, 256 milliárd forintot tett ki, a nyílt végű pénzügyi lízing 36 százalékos részaránya 215 milliárd forintnak felel meg - közölték.
Eszköztípus szerint a piac 45 százalékát a személygépkocsi és a kishaszonjárművek, 18,6 százalékát a nagyhaszonjárművek, 15,1 százalékát a mezőgazdasági gépek, 9 százalékát az ingatlan, 7,7 százalékát az egyéb gépek és 3,5 százalékát az építőipari gépek tették ki.
Rámutattak: a retail, azaz a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás enyhén csökkent, 194,5 milliárd forintra, 21,5 százalékos volumen csökkenés mellett, miközben az árak 40 százalékkal emelkedtek. Az autópiacon a teljes finanszírozott összeg 71 százalékát a kkv-k vették igénybe, miközben a lakosság részaránya 10 százalék alá zuhant.
A nagy haszonjárműveknél a finanszírozott összeg 11 százalékkal, 377 milliárd forintra emelkedett, a volumen 8 százalékos csökkenése mellett. A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg csaknem 20 százalékkal emelkedett az első kilenc hónapban 2021 azonos időszakához képest, 89,7 milliárd forintra, változatlan volumen mellett. Legdinamikusabban, a traktoreladások nőttek (56 százalék), de a mezőgazdasági vontatókból is 22 százalékkal többet helyeztek forgalomba a három negyedévben.
A jelenlegi gazdasági környezetben minden piaci szegmensben komoly segítséget jelentenek az államilag támogatott lízingkonstrukciók, amelyek idén 141,6 milliárd forint összegű finanszírozást jelentettek 10 668 szerződés esetében - idézte a közlemény Kőszegi Lászlót, a Magyar Lízingszövetség főtitkárát. Kiemelte: az államilag támogatott programok csaknem 70 százaléka, 97 milliárd forint a Széchenyi Kártya programból származott, 40 milliárd forint az Eximbank finanszírozásában valósult meg, amely a nagyhaszonjármű és mezőgazdasági szegmensekben bizonyult a legsikeresebbnek.
Magyar Lízingszövetség, via MTI, fotó: építőgépek a DM-Ker telephelyén
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
