Az építőanyag-kereskedelem helyzete és várakozások

Az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozata idén is értékelte az ágazat éves teljesítményét és megfogalmazta 2025. évre várakozásait.

2024. december 23.

2024-ben a várakozásoknak megfelelően az előző évhez képest az árbevétel növekedése folyó áron csak néhány százalékos volt. Okozta mindezt a piacot jellemző alacsony kereslet, a túlkínálat és a folyamatos, intenzív árverseny. Ez összességében az árrések csökkenését hozta magával. Idén a magas gyártási kapacitások miatt a tavalyinál kedvezőbb áron lehetett beszerezni szerkezetépítési anyagokat, szigetelőanyagot, térburkolatot és szárazépítési termékeket. Ezek zömében be is épültek a fogyasztói árakba, így azok számára, akik idén kezdtek felújításba, építkezésbe, kedvezőbb árakkal indíthatták azokat. A mérsékeltebb építőanyagárak mellett rendelkezésre álltak a kivitelezői kapacitások is, ami az előző évekre kevésbé volt jellemző.

A korábbi évek magas inflációja az idei évre gyűrűzött be az építőanyag-kereskedelmi piacon a bérek és a szolgáltatások tekintetében. A kintlévőségek nőttek, a körbetartozás hosszú távon a kisebb kereskedelmi vállalkozások ellehetetlenülését eredményezheti, emelte ki Parrag Roland, a Duna Hungária Zrt. cégvezetője.

Az építőanyag-vásárlók 2024-ben jellemzően az alacsonyabb árfekvésű termékeket keresték. Jelentős árkilengés nem jellemezte az építőanyag-piacot, a gyártói és kereskedői akciókból nem volt hiány. Sok gyártó nyitott a kereskedések irányába, elsősorban azok, akik eddig a projektpiacon mozogtak, nyilatkozta Vitális Attila, az Alföld Tüzép Hálózat Kft. ügyvezetője.

A korábbi években megkezdett állami beruházások többsége kifutott, a vállalati megrendelések jószerével eltűntek. A lakossági fogyasztásban ugyan látható volt némi felfutás, de ennek mértéke messze elmaradt a 2022-es csúcsidőszaktól. Összességében jelenleg nagyon kevés a magánerős építkezés és a futó nagy projekt, mivel a viszonylag magas kamatok eltántorították a lakosságot és a cégeket a beruházásoktól, hangsúlyozta Juhász Attila, az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke, az ÚjHáz Építőanyag Nagykereskedelmi Zrt igazgatóságának elnöke.

Az építőanyag-kereskedők 2025. első félévében továbbra sem számítanak jelentős piacbővülésre. A Kormány lakhatási válságot enyhítő újabb állami támogatásai és adminisztrációt csökkentő intézkedései (a januárban induló vidéki otthonfelújítási program, a jelenleg futó energiahatékonysági otthonfelújítási program egyszerűsítése, az új építésű ingatlanok értékesítésére vonatkozó 5%-os áfa meghosszabbítása, az önkéntes nyugdíjpénztári és a SZÉP-kártya megtakarítások keretének egyes lakásfelújítási és építési szolgáltatásokra történő felhasználhatósága) várhatóan csak a második félévre hoznak az építőanyag-kereskedelmi piacon is látható eredményt. Ezek elsősorban a használt lakások piacának felfutását, ezáltal a felújításokban fontos szerepet játszó építőanyagok forgalmának növekedését eredményezhetik.

Az említett intézkedések együttes hatása a várakozások szerint az építőipar teljes értékláncát érintik majd, a gyártók, kereskedők, tervezők és kivitelezők rendelésállománya ezen a területen egyaránt bővülhet. A korábban kibocsátott, magas kamatozású, inflációkövető állampapírokban álló hatalmas összegek várható hozamcsökkenése pedig az ingatlanpiac felé terelheti a befektetéseket, ami szintén pozitívan hathat majd az építőiparra.

Fontos megjegyezni azonban, hogy ez a fellendülés vélhetően nem fog jelentős építőanyag-áremelkedéssel járni. A gyártói oldalon jelenleg még mindig jelentős kapacitáskihasználatlanság tapasztalható, amit az alacsony szinten maradó állami és vállalati megrendelések mellett a lakossági kereslet élénkülése sem fog olyan mértékben kompenzálni, hogy áruhiány alakulhasson ki. Ezzel párhuzamosan az építőanyag-kereskedelemben továbbra is erős árverseny marad, amely egyre inkább az értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatások területére helyeződik át.

Az építőanyag-kereskedők bíznak a hitelkamatok csökkenésében, és a kormányzati intézkedések hatására élénkülő intézményi beruházói és a magánerős kereslet növekedésében - elsősorban a felújítási piac területén. Építőanyagok széles skálája megfelelő minőségben és mennyiségben fog rendelkezésre állni 2025-ben is, ellátási gondok nem várhatók.

ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat, fotók: Getty Images

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©