
Az építőanyagok forgalmának növekedésére számít jövőre az egyik legnagyobb hazai kereskedőhálózat
2020. november 06.
Az építőanyagok forgalmának növekedésére számít 2021-ben az újHÁZ Centrum országos építőanyag-kereskedelmi hálózat - mondta az Új ház Zrt. vezérigazgatója a társaság őszi trendriportját bemutató budapesti sajtótájékoztatón november elején.
Rázsóné Szórády Csilla ennek okaként a kormányzati otthonteremtési támogatásokat említette, egyebek mellett az új építésű lakásoknál az 5 százalékos áfa ismételt bevezetését, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővülését és a lakásfelújítások állami támogatását.
Elmondta, a vállalat 2019-es árbevétele 70 milliárd forint volt, jelenlegi várakozásaik szerint az idei évet hasonló forgalommal tudják zárni, jövőre pedig kis emelkedésre számítanak. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kedvező szabályozás hatása nem az év elejétől érvényesül majd, mert főként a nagyobb beruházásoknál hosszabb előkészítésre van szükség.
A trendriportot ismertetve a vezérigazgató közölte: az idei első három negyedévben a megszokottól eltérően alakult a forgalom. Az év első három hónapjában nőtt az árbevétel, márciusban a pánikvásárlások miatt 6,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A koronavírus-járvány miatti sokkhatás, illetve a bizonytalan helyzet miatt áprilisban és májusban azonban visszaesett a forgalom, holott máskor ez a két hónap a legerősebbek között van - jelezte.
Nyárra kezdett konszolidálódni a helyzet, de az adatok szerint a kivitelezők, építtetők főként azokból a termékekből vásároltak nagyobb tételben, amelyek a már megkezdett beruházások befejezéséhez szükségesek. Az augusztusi visszaesés után szeptemberben ismét beindult az építőanyag-kereskedelem - mutatott rá Rázsóné Szórády Csilla.

Építőanyagok egy barkácsáruház polcain (illusztráció)
Egyre fontosabb a kert
A vezérigazgató szerint ebben az évben egyértelműen felértékelődött az otthon és a kert, új építéseket viszont kevésbé mutatnak a vásárlások. Jelentősen, az újHÁZ Centrum várakozásainál jobban csökkent például a falazó elemek forgalma, és a megvásárolt termékek alapján a nagyobb felújítások sem indultak el az idén a várt mértékben. Erős növekedés volt viszont a gipszkartonoknál, festékeknél, burkolatoknál, szanitereknél és főként a kerti kiegészítőknél.
Hiány néhány termék esetében fordult elő, a vezérigazgató példaként említette a gipszkartonokat, amelyek esetében rövid ideig voltak ellátási nehézségek. A melegburkolatoknál pedig az okozta a fennakadásokat, hogy sok termékeket Olaszországból és Spanyolországból hoznak be, de a külföldi beszerzéseket nagyon megnehezítették a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések.
A vállalat nettó árbevétele meghaladta a 70,1 milliárd forintot tavaly, az előző évi 62,4 milliárd forint után, az adózott eredmény 2019-ben 392,6 millió forint volt, 2018-ban 112,6 millió forint. Az 1997-ben alapított újHÁZ Centrum teljesen magyar tulajdonú építőanyag-kereskedelmi hálózat, országosan több mint 80 telephelyen érhető el. A társaság idén 10. alkalommal nyerte el a MagyarBrands díjat kiváló üzleti márka kategóriában.
Forrás: MTI, újHÁZ Centrum
Fotó: Thinkstockphotos.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
