
Az építőipari cégek bizakodva tekintenek 2018-ra
2018. március 05.
Február második felében publikálta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) éves felmérését, melyben az iparági szereplők várakozásait kutatta.
A szövetség tagszervezeteit és az építőipar jelentősebb szereplőit megkeresve felmérte, hogy 2017. évben milyen változásokat okoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek 2018-ra. A felmérésben résztvevő cégek túlnyomórészt Kft-ként működő társaságok voltak, átlagos állományi létszámukat tekintve a néhány főtől egészen a több száz főt foglalkoztatókig.
Az árbevételre vonatkozó válaszok azt mutatják, hogy a tavalyi évben a vállalkozások kétharmadánál az értékesítés nettó árbevétele növekedett a korábbi évhez képest. Ez egyben arra is utal, hogy az építőipar országosan, összességében kapacitástartalékokkal kezdte a 2018. évet. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség továbbra is lassú növekedési pályán maradt. A cégek több mint felénél meghaladja az inflációt, és csak minden tizedik válaszadónál 10% feletti.
A várakozások szerint 2018. első félévében ez a tendencia tovább folytatódik, 40% szerint javulni fog az árbevétel arányos jövedelmezőségük, a többiek szinten maradásra számítanak. A megrendelések közel felét mára a magánmegrendelések teszik ki. A korábbi évek felméréseivel ellentétben a cégek a tevékenységüket jelenleg leginkább akadályozó tényezőként ezúttal a szakemberhiányt emelték ki.

A Liszt Ferenc-repülőtér épülő új, több mint tízezer négyzetméteres utasmólója 2018. február 7-én.
Szakemberhiány
A válaszadók 82%-a nem rendelkezik a megrendelésállomány teljesítéséhez szükséges, megfelelő mennyiségű és minőségű munkavállalóval. Hogy kikből van hiány? Tulajdonképpen az építőipari szakmák teljes skálája említésre került. Ennek a problémának a hosszú távú megoldása igen komoly és sürgető lépéseket igényel mind a szakma, mind a mindenkori kormány részéről.
A szakemberhiány problémaköre magával hozta az ágazatban a bérek emelkedését is. A felmérésből is jól látszik, hogy az inflációt jóval meghaladó mértékben emelkedtek a bérek. 2017-ben a válaszadók átlagosan 13%-kal emelték, idén pedig további 9%-os bérfejlesztést terveznek a vállalkozások.
A bérek nagyobb arányú emelését elsősorban a 40-60 főt foglalkoztató cégek tervezik. Hozzá kell tenni, hogy a versenyszférát figyelembe véve az építési ágazatban továbbra is igen alacsony a bérszint, különösen a magasan képzett szakmunkások körében. További lépéseket kívánnak tenni a szakember-állomány tudásszintjének fejlesztésére is. Azok a cégek, amelyek tavaly csak a fizikai dolgozók vagy csak a menedzsment továbbképzésére fordítottak anyagi erőforrásokat, azok idén már mindkét kört be kívánják vonni a továbbképzésbe. Ezen felül állományi létszámukat is fejleszteni kívánják, a válaszadók fele létszámbővítési tervekről számolt be.
A már meglévő szakemberhiánnyal és a létszámbővítési tervekkel összefüggésben elmondható, hogy mindez a közeljövőben a legális bérek további emelkedését generálja, csökkenni fog a nem jogszerűen foglalkoztatottak aránya. Ezzel párhuzamosan a meglévő kapacitás összetételének korszerűsítését is át kell gondolniuk a cégeknek, hiszen az utóbbi években a kapacitáskihasználtság jóval alacsonyabb volt. Jelenleg a cégek 60%-ánál a kapacitáskihasználtság 80% feletti, 20%-uknál pedig a rendelésállományt meghaladja. Mindez előrevetíti a kapacitásbővítés piaci kényszerét 2018. év egészére.
Áremelkedés
Az építőanyagok, a fuvardíjak, az építőgépek bérleti díjai a várakozások szerint további 15%-kal fognak emelkedni és az alvállalkozói díjak akár 20%-kal is változhatnak. Ez különösen nehéz helyzetbe hozza azokat a kivitelezőket, akik 2016. évben vagy 2017. év első felében szerződtek és csak a szokásos 5-6 % árváltozást tervezték bele vállalási áraikba. A piaci árváltozások következtében sok esetben komoly problémát okozhat a kivitelezés korábbi vállalási árakon történő megvalósítása.
Az emelkedő árak, a megemelkedett bérek pedig az újonnan kötött szerződésekben vállalt kivitelezés teljes költségét még feljebb fogják vinni. A vállalkozások likviditási helyzetét nehezíti, hogy a partnerek átlagosan 20%-a késedelmesen fizet, a kintlévőségek behajthatóságának a megítélése azonban sokat javult, a tartozások 95%-át behajthatónak minősítik a vállalatok. Kétharmaduk szerint összességében pozitív irányba mozdult el a lánctartozások felszámolása.
A cégek tevékenységük, szerződésvállalásaik teljesítése során előforduló forráshiány kiküszöbölésére elsősorban belső forrásokat, folyószámlahitelt, valamint különböző lízingkonstrukciókat vesznek igénybe. Összességében elmondható, hogy a cégek az üzleti helyzetükkel elégedettek, azt általában jónak ítélik meg. Alapvetően bizakodóan tekintenek a 2018. évre, a piaci bizalmi index elérte a gazdasági válság előtti szintet.
Forrás: ÉVOSZ
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
