Csökkentette 2022-es eredmény-előrejelzését a Masterplast

A negyedik negyedévben kedvezőtlenül érintették a cég gazdálkodását a magas alapanyagárak mellett a devizaárfolyamokat érintő változások és csökkent az értékesítés mennyisége.

2023. január 09.

Az építőipari anyagokat gyártó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölte, a tavaly szeptember 20-i befektetői tájékoztatóban előrejelzett 225 millió euróval szemben 202 millió euró árbevétellel, illetve a 26,7 millió eurós EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) helyett mintegy 20 millió euróval számolnak.

Az iparági környezetre tekintettel a társaság 2023 első és második negyedévében visszaesésre számít a magas 2022. évi bázishoz képest, azonban becsléseik szerint ezt 2023 második félévében már ellensúlyozhatja három új termelőüzemük kibocsátása, valamint a várakozásaik szerint "elinduló európai szintű felújítási programok és támogatások elérhetősége". A cég legközelebb 2023 második negyedévére tervezi hároméves eredmény-előrejelzésének frissítését.

Az 1997-ben alapított Masterplast fő tevékenységi köre az építőipari szigetelőanyagok és szigetelőrendszerek, valamint egészségügyi textíliák és higiéniai termékek gyártása és értékesítése. A magyarországi központú nemzetközi cégcsoport tíz európai országban működtet saját tulajdonú leányvállalatot, hét telephelyen több különböző gyártóegységet.

A társaság részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik.  A profitfigyelmeztetést követően az árfolyam mintegy 200 forinttal, 3650 forintra esett, utóbb 3780 forintig korrigált. Az elmúlt egy évben 2700 és 4520 forint között kereskedtek vele.

Masterplast / MTI
 

HIJ \ gpp \ gkp

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©