Csúcson az építőipari várakozások

Tizenkilenc éves csúcspontján a GKI építőipari konjunktúraindexe

2017. március 28.

Márciusban már ötödik egymást követő hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A változások egyik alkalommal sem voltak jelentősek, de az index így is két és fél éves csúcsára jutott.

A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások utoljára tavaly nyáron voltak ilyen kedvezőek, a fogyasztóiak viszont tizenegy éve. Márciusban az üzleti szférán belül az ipar kivételével minden ágazat várakozása kisebb-nagyobb mértékben javult.

Az építőipari kilátások tavaly december óta folyamatosan javulnak, de most márciusban elsöprő erejű pozitív változás következett be: az ágazat bizalmi indexe csaknem tizenkilenc éves csúcspontjára ugrott. Utoljára 1998 júniusában voltak ennyire derűlátók az építőipari vállalkozások. A magas- és a mélyépítő cégek kilátásai egyaránt számottevően javultak, s az előző háromhavi termelésről és a rendelésállományról alkotott vélemény is jóval kedvezőbbé vált.

A foglalkoztatási szándék minden ágazatban kedvező és erősödő. A lakosság a munkanélküliségtől való félelme 1998 közepe óta nem volt ilyen alacsony. Az építőipar kivételével - ahol nem változott – minden ágazatban csökkent az áremelési törekvés, különösen a kereskedelemben. A cégek kétharmada-háromnegyede minden ágazatban változatlan árakra számít. A fogyasztók inflációs várakozása márciusban nem változott. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a kereskedelem kivételével minden ágazatban és a lakosság körében is javult, különösen az építőiparban.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©