
Elrendelték az Arcadom felszámolását
2015. január 21.
A Fővárosi Bíróság január 16-án elrendelte az Arcadom Zrt. építőipari vállalat felszámolását. A tulajdonosok és a menedzsment megkísérli kegy felszámolási egyezséget létrehozni, ha ez nem megy, Demján Sándor saját vagyonából kártérítéti a befektetőket.
Rosszul indult az év a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt.-nek, mely könnyen lehet az utolsó is a vállalat számára. Az 1996-ban alapított cég ellen ugyanis felszámolási eljárás indul. Az Arcadom számos közismert nagyberuházás kivitelezője volt, ilyen volt többek közt a Művészetek Palotája, a Korda Filmstúdió, a Nemzeti Színház vagy a Westend áruház. A vállalat internetes oldala szerint az Arcadom 1996-os alapítása óta 207,5 milliárd forint „építési forgalmat” hozott össze.
Az Arcadom mélyrepülését a válsággal, és vele járó hazai kereslet elapadásával magyarázzák a szakértők. A 2010-11-ig kifutó beruházások miatt még akadt munkája a vállalatnak, de utána már nem nagyon tudott labdába rúgni az állami beruházások terén. Az is szerepet játszhatott, hogy olyan projekteket is elvállaltak, melyek nem illeszkedtek a cég profiljába. A Népszabadság információ szerint az igazán nagy pofont a debreceni 2-es villamos beruházása jelentette az Arcadomnak. A 2013-as évre a saját tőke is negatívba fordult: mínusz 2,61 milliárd forint volt.
A 2-es villamosvonal építését kivizsgáló önkormányzati bizottság előtt Benedek András, az Arcadom Zrt. vezérigazgatója már két évvel ezelőtt elismerte: a cég tudatosan „alulvállalta” magát azzal, hogy a beruházás kivitelezésére a konzorcium 7,5 milliárd forintos árajánlatot adott. Már a kivitelezés előtt látható volt, hogy ennyiből nem lehet megoldani az építkezést, sőt további mintegy egymilliárd forintra lett volna szükség ahhoz, hogy az építkezést a vállalt határidőre befejezzék. A társaság renoméját tavaly óta a Tóváros lakópark körüli pereskedés is rontotta.

Nem jöttek ki jól beleőle - Munkások a debreceni Petőfi téren 2013 nyarán a 2-es villamos építésén (MTI)
Demján korrekt
A társaság január 19-ei közleményében azt írják, ha nem sikerül tető alá hozni a felszámolási egyezséget, Demján Sándor a magánvagyona terhére fogja jelentős részben kártalanítani a vállalat felszámolása miatt beragadt hazai beszállítókat. A több mint 650 korábbi alvállalkozó, beszállító közvetlenül is értesítést fog kapni a folyamatról a gyors lebonyolítás érdekében. A hitelezőknek 40 napjuk van, hogy követeléseiket a felszámoló szervezet felé bejelentsék.
Az Arcadom közleménye szerint egyedül a Raiffeisen Bankkal szemben van a cégnek 3,4 milliárd forint hiteltartozása, bértartozása és a bérek utáni járuléktartozása emelett állami adótartozása a NAV vagy az önkormányzatok felé nincsen.
Forrás: Népszabadság, Arcadom.hu
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
