
Építőanyag-ipari óriásfúzió
2022. január 05.
Befejeződött az építőanyaggyártó-szektor egyik legnagyobb hazai fúziója. Az év elején a Wienerberger Téglaipari Zrt.-be olvadt a Semmelrock Burkolatkő hazai térkő és lapgyártó cég; a fúzió eredményeként több mint 50 milliárd forintos forgalmat bonyolító vállalatcsoport formálódik a szintén Wienerberger tulajdonú PipeLife Hungária társaság teljesítményével kiegészülve - tájékoztatta az osztrák hátterű vállalat szerdán az MTI-t.
Tarsoly József, a Wienerberger Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a lépés hozzásegíti a céget ahhoz, hogy az épülethatároló szerkezetekhez szükséges elemek teljes palettáját biztosítsák és a piac legelismertebb vállalatává váljanak.
A közleményben megjegyezték, hogy a cégcsoport teljesítményével a 300 legnagyobb forgalmat bonyolító magyar vállalat egyikének számít.
Az érdekeltségek 8 magyarországi településen - Balatonszentgyörgy, Békéscsaba, Csorna, Debrecen, Felsőzsolca, Kőszeg, Ócsa, Tiszavasvári - 10 üzemet működtetnek, ahol az alkalmazottak száma 2021-ben megközelítette az ezret.
A Wienerberger hazai leányvállalatát 1990-ben hozta létre az immár több mint 200 éves múlttal rendelkező osztrák anyacég. A Semmelrock Stein+Design Kft.-t szintén osztrák társaság alapította 1998-ban Ócsán. A Pipelife Csoportot 1989-ben alapította a Solvay belga vegyipari cég és a Wienerberger; a komplett csőrendszereket készítő cég 2012-ben teljes egészében az utóbbi tulajdonába került.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Wienerberger Téglaipari Zrt. adózott eredménye 2020-ban 1,34 milliárd forintot tett ki szemben az egy évvel korábbi, 2019-es 4,5 milliárddal; az értékesítés nettó árbevétele 28,4 milliárd forint volt 2020-ban az egy évvel korábbi 32,1 milliárddal szemben. A Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft. nettó árbevétele 2020-ban 6,9 milliárd forint volt, ami 97,4 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A társaság 2020-ban 492,3 millió forint nyereséggel zárt, míg egy évvel korábban még meghaladta a 781 millió forintot az adózott eredménye.
Wienerberger Téglaipari Zrt, MTI, 2021. január 5.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
