Éves alapon 34%-al csökkent a Masterplast árbevétele

A társaságnál a hazai építőipari recesszióval magyarázzák az eredményt.

2023. július 27.

Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó Masterplast árbevétele 34 százalékkal 37,812 millió euróra csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentésében az építőipari piac fokozódó visszaesésével, az alacsonyabb kereslettel magyarázott a társaság.

A második negyedévben már az előző negyedévesnél jelentősen kisebb, 463 ezer euró EBITDA, kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti veszteséget számolt el a cég.

Kedvezőtlen árfolyammozgások is rontották az eredményt, így a cég 3475 ezer euró adózás utáni veszteséggel zárta a második negyedévet szemben az egy évvel korábbi 8258 ezer euró nyereséggel. Az év első hat hónapjának adózás utáni vesztesége pedig 9311 ezer euró volt.

A legnagyobb súlyú magyar piacon 47 százalékkal esett vissza az árbevétel és 17 százalékkal csökkent az export.   

A tavaly októberi tőkeemelés eredményeként a vállalat saját tőkéje a második negyedév végén 70 824 ezer eurót mutatott, ami 14 381 ezer euróval magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Masterplast.

A Masterplast Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, a papír árfolyama szerdán 2900 forinton zárt, egy éven belül 2250 és 4440 forint között változott.

Masterplast, via MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©