Feketefoglalkoztatás az építőiparban

A feketén foglalkoztatottak fele az építőiparban dolgozik.

2023. június 26.

Az építőipar adta tavaly a feketén foglalkoztatott munkavállalók 51 százalékát a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által vizsgált ágazatok közül - közölte a hatóság adatai alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. (ÉVOSZ).

A hatóság tavaly 13 889 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok 36 százaléka az építőipart érintette. Az ellenőrzéseken 8077 feketén foglalkoztatott munkavállalót azonosítottak, közülük 4148-at az építőipar területén. Az építőipari munkáltatók által elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt 4031 esetben intézkedtek és 1890 esetben munkaügyi bírságot szabtak ki csaknem 374 millió forint összegben - írták a közleményben.

Az ÉVOSZ a teljes építőiparon belül 40 ezerre becsüli a feketén foglalkoztatottak számát. Mivel ez az ágazatban továbbra is súlyos problémának tekinthető, a szakszövetség szorgalmazza a bírságolási összegek emelését.

Az ÉVOSZ tapasztalatai alapján arányában a legtöbb fekete foglalkoztatás a lakosság részére, számla nélkül végzett munkáknál fordul elő az építőiparban. Ez jellemzően a mikro- és kisvállalkozási kört érinti. Elsősorban segédmunkást és betanított munkást foglalkoztatnak bejelentés nélkül, míg a szakmunkásokat és a mérnököket a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal is igyekeznek a vállalkozások maguknál tartani.

A közlemény idézte Koji Lászlót, a szakszövetség elnökét, aki hangsúlyozta, a fekete foglalkoztatás versenyegyenlőségi problémákat okoz az építőiparban.

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság adatai alapján közölték, a dolgozó bejelentésének elmulasztása mind a klasszikus munkaviszony, mind az egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül előfordul. A hatóság tapasztalatai alapján a munkáltatók sokszor kivárnak a bejelentéssel, bíznak az ellenőrzések elmaradásában. A bejelentés nélküli foglalkoztatással kapcsolatban a munkáltatók legjellemzőbb kifogása az "adminisztrációs hiba" vagy a "könyvelő mulasztása", gyakori  továbbá a próbamunkára vagy első munkanapra hivatkozás is.

Azonban rámutattak, hogy a 2021-ben bevezetett új szabályozás szerint a bejelentés nélküli foglalkoztatásnál a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnak kötelezni kell a munkáltatót az ellenőrzés napjától számított 30 napos visszamenőleges bejelentésre. Ezáltal az ÉVOSZ szerint az ilyen "trükkök" már nem sokat érnek.

Általános tapasztalat, hogy az elmúlt években a munkáltatói járulékterhek folyamatos csökkenése nem eredményezte a fekete foglalkoztatás jelentős változását. 

Kitértek a harmadik országbeliek, a vendégmunkások szabálytalan foglalkoztatására is, amely rendszerint a munkavállalási engedély teljes hiányával, vagy más munkáltatóhoz szóló, illetve lejárt engedéllyel valósult meg. Erőteljesen felvethető a minősített munkaerőkölcsönző vállalkozások felelőssége is - írta az ÉVOSZ.

ÉVOSZ sajtóközlemény, via MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©