
Felsőfokú cementipari szakképzés a Miskolci Egyetemen
2014. május 14.
Felsőfokú szakemberek képeznek a cementiparnak a Miskolci Egyetemen, erről állapodott meg a Magyar Cementipari Szövetség és a felsőoktatási intézmény. Az együttműködést az építőipar fejlődésének felgyorsulása és az állandóan változó iparág eredményezte.
A Magyar Cementipari Szövetség új stratégiai irányának részeként kiemelten kezeli a felsőfokú szakemberképzés támogatását, az elmúlt évben a Budapesti Műszaki Egyetemmel kötött együttműködő támogatást, idén pedig a Miskolci Egyetemmel, amellyel egyébként már korábban is kapcsolatban állt.
A tájékoztatás szerint a szövetség partnerkapcsolatai nem csak a szakemberképzés támogatására vonatkoznak, kibővített szakmai és érdekvédelmi tevékenységük a hazai építőanyag gyártók szélesebb körére is kiterjed.
A Miskolci Egyetemmel kötött megállapodás elsősorban a felsőfokú szakember-, szakmérnök képzés, és a kutatás-fejlesztés támogatására, közös kezdeményezésként jött létre.

Cementipari hallgatók Miskolcon (Mcsz.hu)
Háttér
A Magyar Cementipari Szövetség és a Miskolci Egyetem szakmai kapcsolata nem új keletű történet. "A CEMKUT szakértői és Intézetünk oktatói között már több évtizedes a szakmai kapcsolat, amely korábban közös kutatások megvalósításában, a doktori képzés kiteljesítésében és közös konferencia látogatásokban öltött testet." - mondta Dr. Faitli József, a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet igazgatója az együttműködés előzményeiről az Mcsz.hu-nak.
A közös munka az egyetemi oktatásban teljesedhetett ki. "A hallgatók számára igen fontosak az ipari szakemberektől első kézből kapott információk, amellyel az egyetemi képzés során megszerzett - nagyrészt elméleti - tudás válik kézzel foghatóvá, valóságossá. A Miskolci Egyetem és azon belül az intézetünk számára fontos feladat, hogy az egyetemi oktatásba bekerülő fiatalok elegendő számban válasszák az általunk kínált oktatást, nevezetesen az előkészítéstechnikai - mérnök szakot.
Úgy gondolom, hogy az a plusz, amit az ipari együttműködésben megvalósuló oktatás jelent - és amelynek híre majd elterjed a más szakirányos hallgatók és a felvételi előtt állók között is - nagymértékben segít majd bennünket e céljaink elérésében."
Forrás: MTI, Mcsz.hu
A kép forrása az Magyar Cementipari Szövetség
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
