Fokozódott a lakásépítési kedv Budapesten

Az első három negyedévben közel 8 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban - adta hírül november elején a Központi Statisztikai Hivatal.

2022. november 10.

Az első három negyedévben 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 15,8 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások számának növekedését a fővárosban 99,3 százalékos növekedéssel megduplázódó lakásépítési kedv okozta - adta hírül november elején a Központi Statisztikai Hivatal.

A fővárosban 10,1 százalékkal kevesebb, összesen 4 533 lakás épült. Minden más településkategóriában nőtt az új lakások száma: a megyei jogú városokban 22,0 százalékkal, a többi városban 7,7 százalékkal, a községekben pedig 36,3 százalékkal több lakást adtak át, mint 2021 első három negyedévében. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 6,7 négyzetméterrel 93,7 négyzetméterre nőtt a tavalyi első három negyedévhez viszonyítva.

A természetes személyek által épített lakások aránya 32-ről 37 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké 67-ről 62 százalékra csökkent. Az új lakóépületekben használatba vett lakások 46 százaléka családi házban, 42 százaléka többlakásos épületben, 9,2 százaléka lakóparkban található. Ez az előző év azonos időszakához képest a családi házak  8,5, a lakóparkoknál 6,7 százalékpontos növekedést, míg a többlakásos épületek esetében 15 százalékpontos csökkenést jelent.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a fővároson kívül, a többi településkategóriában stagnál vagy enyhén csökken: a megyei jogú városokban 1,0 százalékkal több, az egyéb városokban 7,3, a községekben pedig 2,0 százalékkal kevesebb lakás kapott engedélyt, mint az előző év azonos időszakában. Az építtetők az esetek 50 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©