
Hazai céges eredmények
2019. március 06.
Masterplast-csoport
A Masterplast-csoport tavaly 10 százalékkal növelte árbevételét, forgalma megközelítette a százmillió eurót, adózott eredménye 15 százalékkal bővült, 3 millió euró fölé – derült ki a Masterplast Nyrt. február végén publikált adataiból.
A Masterplast az elmúlt években több mint 5 milliárd forintnyi új beruházást valósított meg. Ezek közül kiemelkedett a szabadkai, mintegy 15 millió eurós fejlesztés, ami 2018 végére lezárult, és ennek eredményeként az üvegszövetgyár kibocsátása tavaly már 28 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Jelentős fejlődést hozott a Masterplast Nyrt. számára 2018 utolsó negyedéve, a magyar mellett a szlovák és a lengyel piacon is jelentősen nőtt a cég értékesítése. A Masterplast Nyrt. 23,8 millió eurós bevételt ért el 2018 negyedik negyedévében, ez 13 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értéket.
A legnagyobb súlyú magyar piacon 23 százalékkal nőtt az árbevétel az év utolsó negyedévében, de hasonló mértékű volt a bővülés Szlovákiában, míg Lengyelországban 21 százalékos volt a növekedés. Az árbevételt is felülmúló mértékben, 14 százalékkal nőtt a tavalyi év utolsó három hónapjában a Masterplast Nyrt. üzemi eredménye, ugyanakkor a kedvezőtlen árfolyamhatások eredményeképpen a vállalat minimális, 63 ezer eurós veszteséggel zárta ezt az időszakot.
Az építőipari várakozások továbbra is pozitívak, az áfakedvezmény meghosszabbítása biztosíthatja a következő évek konjunktúráját. Kifejezetten pozitív hatása lehet az építőanyag piacra a frissen bejelentett családtámogatási intézkedéseknek és a falusi családi otthonteremtési kedvezménynek.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke a társaság közleményében kiemelte, 2018. sikeres év volt számunkra, a társaság jó irányba indult el a fejlesztéseikkel. Megújították és hatékonyabbá tették a vállalat működését, növelték a gyártási kapacitást. Azzal számolnak, hogy az idei százmillió eurót közelítő forgalom után 2021-re már a 120 millió eurós bevételt is átlépi.
Nádasi Róbert, a Masterplast vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a beruházásaik határidőn belüli befejezésével megteremtették az alapot a további forgalom-bővüléshez. Az 1997-ben alapított Masterplast-csoport a kelet-közép-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 8 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit.

Alisca Bau Zrt.
Növelte árbevételét és további növekedéssel számol több Tolna megyei építőipari cég - derült ki február közepén az MTI által megszólaltatott vállalkozások beszámolója alapján.
A mélyépítéssel foglalkozó, bátaszéki Alisca Bau Zrt.-nek a 2017-es 1,78 milliárd után 2018-ban négymilliárd forint körül alakult a nettó árbevétele, és a korábbi, 25 millió forintos adózott eredménye is megduplázódik - közölte Korcsmár István vezérigazgató.
A 90 dolgozót foglalkoztató cég bevételének döntő része közműépítési munkákból származott, a múlt évben többek között a Bátaszék-Báta szennyvízvezeték és a dunaföldvári csapadékvíz-elvezető rendszer kivitelezését végezték. A társaságnak erre az évre a tavalyihoz hasonló értékű szerződésállománya van, és arra számít, hogy árbevétele 10-15 százalékkal nőhet az idén.
SZ+C Stúdió Kft.
A szekszárdi SZ+C Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a cég árbevétele a 2017. évi kétmilliárd forint után tavaly 3,6 milliárd forint volt, és az adózott eredmény is ezzel arányosan emelkedett az előző évi 36 millió forintról. Czank Géza elmondta: a cég zömében intézmények energetikai felújítását végezte, és jelentős bevételük származott négy, egyenként fél megawattos napelempark építéséből.
Tavaly a vállalkozás annak ellenére építőanyag-hiánnyal küzdött, hogy építőanyag-kereskedelemmel is foglalkoznak. Mint mondta, a gyártók annyira leterheltek voltak az alapanyagok iránt megnőtt kereslet miatt, hogy hosszabb határidővel tudtak csak szállítani. A 45 embert foglalkoztató kft.-nek az idei első fél évre már megvannak a megrendelései - ismertette az ügyvezető igazgató.
Unikorn-Épker Kft.
A bölcskei székhelyű Unikorn-Épker Kft. tavaly másfélszeresére növelte 2017-es, 1,13 milliárd forintos árbevételét, adózott eredménye az akkori 10 millió forint után 2018-ban 230 millió forint körül lesz - közölte Varga Lajos ügyvezető igazgató. A 43 fős kkv idei kivitelezési kapacitásai szinte teljesen le van kötve, erre az évre a tavalyit meghaladó árbevételt terveznek - tette hozzá.
A magasépítéssel, szárazépítéssel, betonelemgyártással foglalkozó cég idén a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 50 százalékos támogatásával, mintegy 800 millió forintos fejlesztést kezd el. A projekt keretében egy 55 decibel hangnyomást gátló gipszkartonlapot fejlesztenek ki, amely 30 centiméter vastag falat képes kiváltani. A termékből kezdetben 40 ezer négyzetmétert gyártanak majd, a vállalkozás a beruházás 5-8 éves megtérülésével számol - mondta a cég vezetője.
Gemenc Bau Kft.
A szekszárdi - szintén magasépítő - Gemenc Bau Kft. főként acélszerkezetes, vasbeton, ipari és mezőgazdasági csarnokok építését végezte az elmúlt évben, a cég másfél milliárd forintos nettó árbevételt ért el 2018-ban - közölte Werner Miklós ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy 2019-ben hasonló nagyságrendű árbevételre számítanak, a kft. jelenleg mintegy 600 millió forintos szerződésállománnyal rendelkezik 2019-re.
Forrás: MTI
Fotó: Masterplast.hu
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
