
Hazai ingatlanos hírek
2021. március 26.
Futureal
Zöldkötvényt bocsátott ki a Futureal Development Holding Ingatlanforgalmazó Kft., 55 milliárd forint névértékben, a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjában (NKP) – adta hírül a cég március második felében.
Az jegybank az NKP-ban meghatározott maximális keretösszeget teljes mértékben kihasználva a kötvények mindössze 30 százalékát tudta lejegyezni, mivel a kimagasló piaci érdeklődés eredményeként 70 százalékot intézményi befektetők vásároltak meg - írták. A jegybank mellett további 12 bank, biztosító, befektetési alapkezelő, illetve vagyonkezelő vált a Futureal kötvényének tulajdonosává a következő, legalább 10 évre.
Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója és társtulajdonosa a vállalat kapcsolódó közleményében elmondta, büszkék arra, hogy a koronavírus-járvány okozta piaci kihívások ellenére a cégcsoport aktívan részt tud venni a hazai gazdaság újraindításában, hiszen csak Magyarországon jelenleg több mint 1 millió négyzetméternyi fejlesztésen dolgoznak.
A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a Futureal-csoport portfóliója több mint 180, együtt 3 millió négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült, 5 milliárd eurót meghaladó értékben.

Részlet a Futureal által épített Etele Plázából
Cordia
A Cordia ingatlanfejlesztő 2021-ben rekordszámú, csaknem 1800 új lakás átadását tervezi, amelyek közül a legtöbb a főváros XIII., IX., illetve VIII. kerületében található – publikálta a vállalat március közepén terveit. Hozzátették, az ingatlanfejlesztő tavaly 1100 lakást adott át: 545-öt a XIII. kerületben, 241-et a XI. kerületben, a fennmaradó lakásokat pedig a XIV., a VIII., és a VI. kerületben.
Földi Tibor, a Cordia igazgatóságának elnöke elmondta: a családtámogatások 2016-tól kezdődően jelentős pozitív hatást gyakoroltak az új lakások piacára, a keresletet pedig az idén tovább erősíti az 5 százalékos áfa ismételt bevezetése, illetve adott esetben visszaigényelhetősége, a családtámogatási rendszer bővítése, valamint az, hogy a lakáshitelek továbbra is hosszú távra fixált, alacsony kamat mellett érhetőek el.
Hozzátette, a pandémiás időszak és az azzal járó korlátozások, népszerűvé tette a zöldövezeti otthonokat, amelyek különösen keresettek a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is igénybe vevő vásárlók körében. Mindezekre válaszul a Cordia az idén tovább bővíti kínálatát: 7 fejlesztés részeként 820 új otthont hirdetnek majd meg a főváros legnépszerűbb helyszínein, ennek fele zöldövezeti lakás lesz.
A Cordia a kelet-közép-európai régióban az egyik legnagyobb lakóingatlan-fejlesztő és befektető vállalatcsoport, amely az újlakás-kínálati piacon jelen van Magyarországon, Lengyelországban és Romániában, valamint két pilotprojekttel Spanyolországban is. A cég a közelmúltban megvásárolta a brit Blackswan Property ingatlanfejlesztő társaságot, a varsói tőzsdén jegyzett Polnord SA lengyel lakóingatlanfejlesztő vállalat csaknem 93 százalékát, valamint a német bérlakás- és városrehabilitációs piacon aktív Argo Poperties NV holland társaság 18 százalékát. Ezeket a tranzakciókat részben a jegybank Növekedési Kötvényprogramjában kibocsátott kötvényekkel finanszírozta a vállalat.

A Cordia által épített Grand Corvin társasház a Corvin sétányon 2021. februárjában
D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport
Az OTP Bank 23 milliárd forintos hitelt biztosít a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport legújabb fejlesztéséhez, a Duna Terasz Grande lakóparkhoz, ami a Duna Terasz Lakónegyed részeként valósul meg – adta hírül az OTP Bank és a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport március első felében.
A társaságok közös közleménye szerint a lakóparkban 790 lakás épül - az egyszobástól a nagy, családi ötszobásig -, amelyek 2 épületben, Budapest XIII. kerületében a Vizafogó városrészen a Foka-öböl közelében helyezkednek el. A kéthektáros területen a pince és földszinti teremgarázs, az üzletek és a földszinten található közös használatú terek szerkezetépítése folyik, a tervek szerint az épületet 2023-ban adják át.
Az első értékesítési ütemben eladásra kínált 464 lakásból 164-et értékesítettek, ez kicsivel több, mint 35 százaléka a jelenlegi ütemnek, a teljes beruházás számainak tükrében pedig meghaladja a 20 százalékot.
A közlemény idézte Tóth Csabát, a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport ügyvezetőjét, aki elmondta, megtisztelő, hogy az OTP Bank elismeri és támogatja a Duna Terasz Grandéban rejlő egyediséget, valamint a megbízható, stabil fejlesztői hátteret, amelyre a Duna Terasz Lakónegyed beruházás minden ütemében kiemelt figyelmet fordítanak.
Galovics Gábor, az OTP Bank ügyvezető igazgatója pedig arról számolt be a közleményben, hogy az OTP Bank továbbra is elkötelezett az ingatlanfejlesztések, azon belül is a lakóingatlanok finanszírozásában. A Duna Terasz Lakónegyed korábbi ütemében is partnerként voltak jelen; stabilitás és alacsony kockázat jellemezte a projektet, amely megbízható és tőkeerős háttérrel rendelkezik - tette hozzá a szakember.

Látványterv a Duna Terasz Grande lakóparkból
Forrás: MTI
Fotó: Futureal, Codia.hu, Ingatlan.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
