
Hazai lakáspiaci hírek
2023. július 14.
Erősödő aktivitásra számít az ingatlanpiacon a második fél évben a Duna House
Javíthatnak az ingatlanpiac második félévi számain a városi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénybe vevők előrehozott vásárlásai a Duna House júlis közepén publikált várakozása szerint. A hazai ingatlanpiac mintegy 44 ezer adásvétellel zárta az első félévet az ingatlanközvetítő becslése szerint, ez időarányosan elmarad a 2023-ra várt éves 90-110 ezer tranzakció alsó értékétől is - jelezte csütörtöki közleményében a vállalat.
A Duna House csoport nemzetközi pénzügyi közvetítő cége, a Credipass a csok mellé még biztosan felvehető államilag támogatott hitelek iránti fokozott érdeklődésre számít a második fél évben. Az ingatlanközvetítő adatai szerint az országos lakásárindex ismét emelkedésnek indult a második negyedévben három negyedév után. Az előző negyedévi csökkenés után országszerte újból emelkedett a panellakások árindexe, míg a téglaépítésűek esetében keleten további csökkenést, a nyugati országrészben pedig újbóli erősödést mutatnak az adatok.
Budapesten a második negyedévben a XVIII. kerület is csatlakozott azok közé a fővárosi kerületek közé, ahol az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára meghaladta az 1 millió forintot, így már 16 budapesti kerületben kértek 1 millió forint feletti négyzetméterárat az újépítésű projektek lakásaiért. A budai II. kerület 2,5 millió forintot meghaladó új lakásokra vonatkozó négyzetméterárral átvette a legdrágább fővárosi kerület címet az I. kerülettől. Júniusban a fővárosban a legfőbb vevői motiváció az ingatlanbefektetés volt, míg a vidéki területeken a nagyobb ingatlanba költözés dominált.

Lassult a drágulás üteme az Otthon Centrum szerint a vidéki újépítésű ingatlanok piacán
Lassult a drágulás üteme a vidéki újépítésű ingatlanok piacán; a 25 megyei jogú városban 263 projektben 6200 lakás épül, átlagosan 975 ezer forintos négyzetméteráron - adta hírül az Otthon Centrum július első felében.
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a kapcsolódó közleményben kifejtette, hogy az - újépítésű lakások - átlagára ugyan 19 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az első negyedévhez képest már mindössze 2,9 százalékkal emelkedett az átlagos négyzetméterár. Utoljára két évvel ezelőtt fordult elő, hogy a negyedéves árváltozás ennél kisebb volumenű volt - tette hozzá.
Továbbra is Sopron a legdrágább vidéki város, a négyzetméterenkénti 1,36 millió forintos átlagérték a fővárosihoz közelít. Ezzel tovább növelte árelőnyét Debrecennel szemben, ahol 1,11 millió forint az átlag. Az egymilliós lélektani határt még Veszprém (1,04) és Szeged (1,02) lépte át az újépítésű lakások piacán.
A szakember arról is beszámolt, hogy a kínálati négyzetméterár az összes városban meghaladta a félmillió forintot. A legolcsóbbnak számító Békéscsabán is 605 ezer forintért kínálják az újépítésű lakások négyzetméterét, míg Hódmezővásárhelyen 700 ezer forint az átlag.
A legtöbb projekt továbbra is Debrecenben épül (47), amelyet Szeged (31), majd Pécs (24) követ. Utánuk a 100 ezer főnél népesebb városok sorában Győr, Kecskemét, Nyíregyháza, Székesfehérvár a sorrend. A kisebb városokban - Hódmezővásárhelyen és Szekszárdon - lényegében megállt a lakóparkok, társasházak építése. Esztergomban, Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív társasházi lakóprojekt.
Az épülő lakások számában Szeged áll a dobogó legfelső fokán 939 lakással, míg Debrecen a második 754-gyel. A harmadik helyre egy több száz lakásos beruházás révén Nyíregyháza jött fel, 650 új építésű lakással - írta összefoglalójában az Otthon Centrum.

Otthon Centrum: a fővárosi új lakások 1,3 százalékkal drágultak a második negyedévben
A fővárosban az új építésű projektekben kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,592 millió forint volt az idei második negyedévben, ami az első negyedévhez képest mindössze 1,3 százalékos emelkedés - adta hírül az Otthon Centrum június végén.
Az előző év azonos időszakához képest jelenleg 12,2 százalékkal magasabbak a négyzetméterárak, főként a tavalyi extrém áremelkedés következtében. Budapesten 932 ezer és 3,081 millió forint között váltakozik az átlagos kínálati négyzetméterár - ismertette a közleményben Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője. A kerületek között soha nem volt még ilyen mértékű árkülönbség - tette hozzá a szakember.
Az OC júniusi felmérése szerint Budapesten 338 új lakás beruházás indult el, ezekben 26 700 lakás épül. A projektek száma 2,4 százalékkal, a lakások száma 1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.
A legdrágább kerületek sorrendje megegyezik az előző negyedévivel. Továbbra is az V. kerület vezet 3,081 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet a II. kerület 2,99 milliós fajlagos ára követ. A lista harmadik helyén a XII. kerület áll 2,90 millió forintos négyzetméterárral. Az átlagos kínálati négyzetméterár az I. és a VI. kerületben is meghaladta a 2 millió forintot: előbbinél 2,64 millió, utóbbinál 2,13 millió forint volt a fajlagos ár.
A budai és a belvárosi kerületek többségében 1,5 millió forint felett alakult a négyzetméterár átlagos értéke. A külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben (Budafok-Tétény) egymillió forint körüli négyzetméterárak a jellemzőek. A legolcsóbb kerület a XV. kerület lett 932 ezer forintos átlaggal; egyedül ebben a városrészben kínálnak egymillió forint alatt egy négyzetmétert.
A közleményben Soóki-Tóth Gábor emlékeztetett, hogy évek óta a XIII. kerület vezeti a projekt- és lakásszámok listáját. A 61 projekt és 7700 épülő és tervezett lakás a kerületek között kiemelkedő, bár nem tekinthető rekordnak. A második a XI. kerület 42 projekttel, az óbudai III. kerület pedig 39 projektjével a harmadik lett a listán. A legkevesebb projekt az I. és az V. kerületben indult el, összesen kettő, míg lakásszámban az V. kerületben épülő, mindössze 21 lakás a legkevesebb a 23 kerület adatait összegző listán.
A 2000-ben alapított Otthon Centrum csaknem 190 irodájával és teljes országos lefedettségével Magyarország vezető ingatlanközvetítő hálózata. Az Otthon Centrum a Biggeorge Holding része, amelynek tagjai többek között az ingatlanfejlesztés, ingatlan-alapkezelés és az ingatlanfinanszírozás területén tevékenykednek. Tavaly az OC többségi tulajdont szerzett az ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó Open House cégcsoportban.

Forrás: MTI
Fotó: Unsplash.com, Gettyimages.com, Pexels.com
Ábra: MTI
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
