
Hazai logisztikai hírek
2023. június 23.
Bővítette raktárkapacitását a HelloParks Fóton és Maglódon
Bővítette raktárkapacitását a HelloParks Fóton és Maglódon, a 26 ezer, illetve 46 ezer négyzetméteres épületekben pedig már csaknem 18 ezer négyzetméternyi terület bérléséről állapodott meg hat vállalkozás a fejlesztővel - tudósított az ipari ingatlanfejlesztő június 21-én.
A HelloParks két új raktárcsarnokát idén az év első negyedévében adták át: a maglódi MG3 ipari csarnok januárban, míg a fóti FT6 elnevezésű épület márciusban kapta meg a használatbavételi engedélyt.
Az MG3 és az FT6 ipari csarnok is elsőként kapta meg Magyarországon a BREEAM fenntarthatósági szabvány New Construction kategóriájának legmagasabb, Outstanding minősítését. Ez a rendkívül szigorú szabályok figyelembevételével végzett épületkivitelezés mellett többek közt azt jelenti, hogy a csarnok irodahelyiségei nulla primer energiafogyasztás mellett üzemelnek majd a tetőre telepített napelemeknek köszönhetően. Az elkészült létesítményben emellett alapfelszereltség az energiatakarékos LED-világítás, és az energiahatékony gépészet. Az épületet övező közterületeken smart-ready lámpák világítanak, a károsanyagkibocsátás-mentes közlekedést pedig elektromosautó-töltők és a mobilitást segítő elektromos golfautók biztosítják.
Felhívták a figyelmet a HelloParks saját fejlesztésű mobilapplikációja is, amely hasznos információkat nyújt a bérlőknek. Az alkalmazáson keresztül ugyanis akár távolról is elérhetők a bérelt területek műszaki adatai, felügyelhető a közüzemi fogyasztás, valamint módosíthatók a fűtési, szellőztetési vagy világítási beállítások.
A HelloParks egy innovatív ipari ingatlanfejlesztő és befektető cég, amelynek tevékenysége kiterjed a telekfejlesztéstől kezdve az épület kivitelezésen át egészen a létesítményfenntartásig. Indulása óta a HelloParks már négy helyszínen, Maglódon, Fóton, Pátyon és Alsónémediben van jelen, ahol összesen 244 hektáron több mint 1 millió négyzetméter raktár- és ipari terület fejlesztésén dolgozik. Az átadott és folyamatban lévő projektek teljes fejlesztési értéke megközelíti a 350 millió eurót. A HelloParks a Futureal-csoport tagja, amely a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon.

Okosraktár épül Vácon
Okosraktárat épít a CECZ cégcsoport Vácon; a 25 milliárd forintos beruházás bokrétaünnepén június 22-én Varga Mihály, pénzügyminiszter is részt vett. A fejlesztést a politikus a kormány 2010-ben meghirdetett keleti nyitás gazdaságpolitikája fontos elemének nevezte, amelynek célja az ázsiai piacokkal szorosabb együttműködés kialakítása és az, hogy Magyarország hídfőállás legyen a két kontinens közötti gazdasági kapcsolatokban.
A programnak az első pillanattól kezdve Kína a legfajsúlyosabb szereplője, az ázsiai ország 2013-ban hirdette meg az Egy övezet egy út programot, melyhez Magyarország 2015-ben csatlakozott. Egyik kiemelt projektje pedig a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítése, amely kapcsolatot teremt majd a nyugat-európai és ázsiai tengeri szállítmányokat fogadó Pireusz kikötőjével.
Gazsó Balázs László, a CECZ Kft. ügyvezetője az eseményen a többi között azt emelte ki, a beruházással a logisztika, az automatizáció és a technológiai fejlődés új korszakának megjelenését is ünneplik Vác térségében. Az épülő raktárat a legújabb technológiákkal, automatizált rendszerekkel szerelik fel. Munkahelyteremtési szempontból is jelentős a beruházás, amely 200 új munkahelyet fog teremteni. A létesítmény emellett kutatás-fejlesztési tevékenység katalizátoraként is szolgál, a gyakorlati képzés lehetőségén keresztül pedig elősegíti a fiatal tehetségek fejlődését azzal, hogy valós tapasztalatokat szerezhetnek.
Az eseményen stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá a CECZ Kft. és Kína legnagyobb globális ellátásilánc logisztikai szolgáltatója, a Sinotrans képviselői. Song Rong, a Sinotrans vezérigazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy az együttműködési megállapodás fontos mérföldkő a Sinotrans magyarországi belépése és európai jelenléte szempontjából. Magyarország kiemelkedő földrajzi előnyökkel, fejlett infrastruktúrával és kedvező befektetési környezettel rendelkezik - mondta -, emellett Magyarország és Kína gazdasági és kereskedelmi együttműködései széleskörűek. A két ország közötti baráti és közös munkát támogató kapcsolatoknak köszönhetően Magyarország egyre inkább a kínai vállalatok első számú befektetési célpontjává válik a közép- és kelet-európai régióban - tette hozzá.

Az átadással egybekötött bejáráson készült fénykép a raktárról
Logisztikai központot alakítanak ki Zalaegerszeg határában
Logisztikai központ épül mintegy 1,1 milliárd forintos beruházással Zalaegerszeg határában - adta hírül a város önkormányzata június 15-én. A Széchenyi 2020 program keretéből, európai uniós forrásból 27 hektáros területen indul meg az önkormányzati beruházás. A Zalaszentivánnal határos területen 1,1 milliárd forintból épülő logisztikai központ csatlakozik a Metrans korábban már bejelentett mintegy 16 milliárd forintos konténertermináljához.
Az iparterület kialakításával együtt kiépítik a szükséges áram-, ivóvíz- és szennyvízcsatlakozásokat, csapadéktározót, valamint a terület megközelítését szolgáló utakat, körforgalmat. A nemcsak Zalaegerszeg és a térség számára fontos beruházás új lehetőséget teremt az adriai kikötőkből vasúton vagy közúton érkező konténerek átrakására és tárolására - jelezték.

Nagy Bálint államtitkár a logisztikai park projektnyitó rendezvényén beszél 2023. június 15-én. Mögötte Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, Dormán Miklós, Zalaszentiván polgármester és Oláh Gábor, a Zalaegerszegi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatója.
Forrás: MTI
Fotók: Helloparks.com, Pénzügyminisztérium, Zaol.hu/Pezzetta Umberto
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
