
Hiúz ábrándok
2013. június 29.
2007-ben történetének legnagyobb értékű felvásárlásával szerezte meg a koreai Doosan csoport az amerikai Bobcat építőgépgyártó céget. A kis méretű Észak-Amerikában honos hiúzról elnevezett vállalat azonban súlyos veszteséget könyvelt el idén az első negyedévben, ami komoly fejtörést okoz a gazdájának.
Az elkönyvelt veszteség Európában 11,1 millió euró (majdnem 3,3 milliárd forint) az Egyesült Államokban pedig 14,7 millió dollár (11, 3 millió euró, illetve szintén 3,3 milliárd forint), ráadásul a cég vesztesége évről évre bővül.
Pedig 2007-ben a Doosan 4,9 milliárd dollár értékben vett meg három az amerikai Ingersoll Rand által birtokolt üzletágat, azzal a reménnyel, hogy növelheti jelenlétét az amerikai piacon. "A fogyasztói bizalom Egyesült Államok és Európa lakáspiacán nem olyan erős, mint az várható volt. Ez arra kényszeríti a csoport nehézgépek részlegét, hogy továbbra is csökkenő tendenciát mutasson egyre bővülő veszteséggel" – értelmezte a számokat Lee Jae-won, a koreai Dongyang Értékpapír elemzője a Korea Times-nak.
A Doosan másik egysége, a Clark Equipment ugyan nyereséges volt, de a nyereség mértéke 34 százalékkal kevesebb, mint a tavaly ugyanezen időszakban. "Az egészen pangó piacon a magas költségek is rontják a mérleget" - tette hozzá Lee.
Egy Bobcat gép munka közben (illusztráció)
A Doosan pénzügyi mérlegét az is rontja, hogy a 2011-ben 750 millió dolláros a Koreai Fejlesztési Banktól kapott, a Bobcat felvásárlásra felhasznált hitelből már csak a kamatokra 35 milliót ki kellett fizetnie a banknak. A kölcsön teljes összege 970 millió volt, a többit egyéb koreai bankok adták össze. Mivel a Doosan egyéb európai leányvállalatai is veszteségeket jelentettek idén, igen csak főhet a vállalat feje a 2007-es nagyvonalú amerikai felvásárlás miatt.
A Korea Times által megszólaltatott szakértő szerint nem valószínű, hogy Bobcat idén nyereséges tud lenni az Egyesült Államokban, így bővüléssel számolni egyelőre csak hiú ábránd a cég számára.
(Forrás: Korea Times)(A képek forrása: Morguefile.com)
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
