
Idén is nőnek az építőanyagok árai
2019. január 30.
A szakmai szövetség 5 és 10 százalék közötti áremelkedéssel és a hazai építőanyag-piac további bővülésével számol a 2019-es évre.
Az építőanyag gyártók idén 5-10 százalékos áremeléssel számolnak a további dolgozói béremelések, a fuvarozási díjak és az energia árának jelentős növekedése miatt – derült ki a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) január végén nyilvánosságra hozott előrejelzéséből.
A magyarországi építőanyag gyártás 2019-es trendjeit leginkább a lakóépületek építése, az épületenergetikai felújítások és az ipari-intézményi beruházások alakulása határozza meg. A gyártók az újlakás-építéseknél a 2018-as teljesítményt meghaladó, de lassuló növekedést várnak. Az állami és önkormányzati nagyberuházásoknál pedig arra számítanak, hogy idén is ez a szegmens határozza meg jelentős mértékben a kivitelezői kapacitások felosztását.
Ugyanakkor felhívták a figyelmet a lakossági épületenergetikai felújítások viszonylag alacsonyabb arányára is, hiszen ez kulcsfontosságú az építőipari növekedés stabilizálásában, tavaly év végén mégis csökkenést mutatott az előző év azonos időszakához képest.
A felújítások támogatását javasolják
A kialakult helyzet kezelése érdekében a szervezet fontosnak tartja, hogy a kormány erős ösztönzőket alakítson ki a meglévő lakásállomány felújítására és energetikai korszerűsítésére. A MÉASZ elnöksége szerint megoldást jelenthetne a részleges áfa-visszatérítés lehetősége az építőanyagra és munkadíjra vonatkozó utólagos számlák bemutatását követően.

Építőanyagok egy barkácsáruház polcain (illusztráció)
Ezek a lépések tovább fehérítenék az építőipart és az államháztartásnak is plusz bevételt eredményeznének, az újlakás-építések mellett az épületenergetikai korszerűsítések ösztönzése pedig kiszámítható megrendelés állományt és tervezhetőbb kivitelezői kapacitáskezelést biztosítanának az építőiparnak is - fogalmazott közleményében a szövetség.
A MÉASZ az építőanyag gyártók tavalyi teljesítményéről megjegyezte, hogy a 2018-as évet a szerkezetépítő anyagok iránti erős kereslet határozta meg. Az égetett tégla termékeknél éves szinten mintegy 15 százalékos növekedést értek el az előző évhez képest, míg az égetett kerámia tetőcserepekből 12-13 százalékos volt a növekedés.
Áramelkedés
Valamennyi gyártó növelte tavaly a béreket és ez idén is folytatódik. Az alapbérek a mozgó bérrésszel kiegészülve a fizikai dolgozóknál 10-15-20%-kal növekedtek a versenyképesség és a dolgozók megtartása érdekében, és ez a tendencia változó mértékben az idén is folytatódik. Továbbá, a cafeteria lehetőségek megszűnése miatt számos gyártó a bérbe helyezi át a korábbi összeget.
E mellett a nyersanyagok beszállítási, valamint a késztermékek kiszállítási - fuvarozási díjaiban bekövetkező kétszámjegyű emelkedés, illetve várható idei trendje meghatározó tényező lesz a 2019-es építőanyag árak alakulásában.
A vállalati energiapiacon is jelentős energia-áremelkedéssel számolnak a gyártók, várhatóan 10-15%-kal kerül majd többe az energia 2019-ben, mint tavaly.
E három tényező miatt a legtöbb gyártó 5-10% közötti áremelési szükséglettel számol idénre ahhoz, hogy a vállalati működés a tavalyi szinten maradhasson. Mindezért a gyártók erősen érdekeltek a működési hatékonyság növelésében is.
Forrás: MTI, MÉASZ
Fotó: Thinkstockphotos.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
