
Januárban 2 százalék körül nőttek az albérleti díjak
2023. február 21.
A KSH honlapján elérhető összesítés szerint januárban a lakbérek országosan 20 százalékkal, a fővárosban 22 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 2015-höz viszonyítva pedig 75, illetve 69 százalékos volt a növekedés.
A nominális lakbérek a járvány előtti, 2020. januári adatot országosan 21, Budapesten 18 százalékkal haladták meg, ám reálértéken csökkentek: a fogyasztóiár-indexet figyelembe véve a lakbérek januárban országosan 13, Budapesten 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a három évvel korábbinál.
Januárban Budapesten egy hónap alatt valamennyi kerületcsoportban emelkedtek a lakbérek, legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a budai hegyvidéki kerületekben, a pesti belső és külső kerületekben 2-3, a budai egyéb és a pesti átmeneti kerületekben pedig 1-2 százalékkal.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte: a januári drágulásban szerepet játszik az, hogy a felsőoktatásban a keresztféléves oktatásban tanuló diákok egy része megjelent a keresleti oldalon. Szintén löketet adtak a piacnak azok, akik a magas lakáshitelkamatok miatt egyelőre elhalasztották a lakásvásárlást és bérelt lakásba költöztek. Tapasztalatok alapján a minimálbéremelés is - amely idén januárban több mint 16 százalék volt - fölfelé szokta húzni a bérleti díjakat - magyarázta.
A szakember kiemelte, hogy február közepén a kínálatban szereplő albérleteket nézve a vármegyeszékhelyek közül Veszprém, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és Szombathely volt a legdrágább, ezekben a városokban 150-152 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb nagyvárosok közé tartozik 90-100 ezer forintos díjjal Miskolc, Salgótarján, Szekszárd, Kaposvár, Békéscsaba.
A fővárosban az V., a II. és az I. kerületben a legmagasabbak a bérleti díjak, havi 250-330 ezer forintért kínálják a tulajdonosok a kiadó lakóingatlanokat, a legolcsóbb kerületekben viszont - például a X., a XV. és a XXIII. kerületben - feleennyiért lehet albérletet találni.
KSH via MTI
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
