Júniusban is csökkent az építőipar teljesítménye

Tovább tart a lejtmenet. Január óta 7%-os a visszaesés.

2023. augusztus 15.

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette kedden a Központi statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,4 százalékkal kisebb volt a májusinál.

Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 7,5 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 20,5 százalékkal visszaesett.

Az építőipari ágazatok közül az előző év azonos hónapjához képest az épületek építésében 8,1 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésében 24,6 százalékkal kisebb volt a termelés. A speciális szaképítés termelése 0,7 százalékkal bővült.

A megkötött új szerződések volumene 16,7 százalékkal nőtt. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 40,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 14,4 százalékkal visszaesett a 2022. júniusi bázishoz képest.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 26,1, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,0, az egyéb építményekre vonatkozóké pedig 40,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első hat hónapjában az építőipari termelés 7,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Az építőipar ágazatain belül 2023  második negyedévében a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben emelkedtek leginkább az árak (17,9 százalékkal), miközben az épületek építése, illetve az egyéb építmények építése vonatkozásában 16,6 és 16,8 százalékos volt a növekedés 2022 azonos időszakához mérten. Az áremelkedést elsősorban a költségek növekedése, ezen belül a munkabérek emelkedése és egyes építőanyagok drágulása okozta. Az építőipar árai 1,6 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.

KSH via MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©