
Közel teljes kapacitással működik a legnagyobb hazai logisztikai központ
2019. december 13.
A Budapesten működő a BILK Logisztikai Központidén 206 ezer négyzetméterre növelte az összes bérbe adható területét, és ma már 99 százalékos kihasználtsággal működik.
A Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) Budapest XXIII. kerületében 22 hektáron elterülő terminál zöldmezős beruházásként mintegy másfél évig tartó építkezés után 2003 novemberében nyitotta meg kapuit, és működésével a Budapesten és környékén elhelyezkedő konténer és Ro-La terminálok szerepét és feladatait vette át. Az azóta történt fejlesztéseknek köszönhetően a központ ma már éves szinten mintegy 220 ezer szabvány konténer kezelésére képes.
A mintegy 4,6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Rail Cargo Terminal-BILK Zrt. a nyilvános cégadatok szerint mintegy 2,7 milliárd forint árbevételt ért el 2018-ban, a megelőző évi csaknem 2,5 milliárd forint után. A cég adózott eredménye a 2017-es 613 millió forintról csaknem 696 millióra nőtt 2018-ban.
Idei eredmények
A létesítményt működtető BILK Logisztikai Nyrt. összes bérbe adható területe 2019-ben 206 ezer négyzetméterre nőtt, a kapacitások kihasználtsága pedig az egy évvel korábbihoz képest 1,2 százalékkal tovább javult, elérte a 99,22 százalékot - publikálta a társaság december első felében.

A BILK egy részlete egy korábbi fotó
A vállalat 10 200 négyzetméter raktár- és irodaterület, továbbá 6000 négyzetméter szabadtéri tároló terület bérletének további 3 évre szóló meghosszabbításáról kötött a napokban bérleti szerződést, amellyel együtt az idén 13 900 négyzetméter terület bérletének a meghosszabbítására rendelkeznek megállapodással.
További 6500 négyzetméternyi raktár- és irodaterületet új partner részére értékesítettek. Az idén a logisztikai központ 10 százalékára, csaknem 20 500 négyzetméter területre történt bérleti tranzakció.
A piaci igények kielégítése érdekében a részvénytársaság az idén több mint 10 százalékkal növelte kapacitásait egy több mint 20 000 négyzetméteres magasraktári kiszolgálásra alkalmas csarnokkal. A nyár végén átadott létesítmény beruházási értéke 3,5 milliárd forint volt. A csarnokot a bérlője a következő öt évben kizárólagos joggal használhatja, bérleti szerződését pedig további öt évre meghosszabbíthatja.
Folytatódik a kapacitásbővítés
A kapacitásbővítés folytatódik, ugyanis a társaságnak lehetősége van egy újabb 9400 négyzetméter területű 10 méter belmagasságú raktár és 200 négyzetméteres iroda létesítésére. Az ehhez szükséges építészeti tervek elkészültek, a szükséges hatósági engedélyek rendelkezésre állnak. A leendő bérlőkkel már folynak a tárgyalások.
A BILK Nyrt. elkötelezte magát a "zöld-logisztikai" megoldások alkalmazása mellett, ezért megkezdődtek a megújuló energiaforrások tudatos alkalmazására irányuló kutatások.
A további elképzelések között szerepel a napenergia hasznosítása az épületek tetején elhelyezendő napelemekkel. Még előttük áll a megvalósíthatósági terv kidolgozása, de az előzetes számítások szerint a csúcskapacitás akár országos szinten is jelentős áramtermelő képességet képviselne.
Mivel a saját fogyasztás ennek a töredéke, napos időben számottevő áramtermelővé avanzsálhatna a BILK. De a csarnoképítés sem zárulna le feltétlenül egyszer és mindenkorra, ha felépül az említett 9400 négyzetméteres raktár.
A cég szerint potenciálisan van lehetőség terjeszkedni a központ mellett északkelet, az Ócsai úti ipari övezet felé – akár 30-50 ezer négyzetméterrel –, már persze akkor, ha a másik oldalon lesz eladási szándék és az árban is meg tudnak majd egyezni. Emellett az M0-ás autópálya-lehajtónál is van tartalék terület, de ennek beépítését csak nyolc-tízéves távlatban tartják reálisnak.
Forrás: MTI, Bilk.hu
Fotó: Viczencz.hu
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
