Közzétette éves jelentését a Wacker Neuson cégcsoport

A tavalyi gyengébb év ellenére optimista a hangulat a Cégcsoportnál.

2017. március 23.

2016 nehéz év volt az építőipari berendezéseket gyártó cégek számára. Így volt ez a Wacker Neuson esetében is. Komoly nehézséget okozott az Észak-Amerikában csökkenő kereslet, míg Európában a kompakt gépek piaca gyengélkedett. De elsődleges piacukon, Európában növekedtek a  bevételek, a cég történetében először áttörve az 1 milliárd eurós határt. Összességében a társaság 2016-ban 1,36 milliárd euro árbevételt ért el, ez 1%-os csökkenést jelent az előző évi 1,37 milliár euróval szemben. A 2017-es üzleti terv 1,4 – 1,45 milliárd euro árbevétellel számol.

A cég nyereségességét negatívan érintette a feltörekvő piacokon jelentkező válság, valamint az egyszeri hatások. A cégcsoport nyeresége 56,8 millió euro volt 2016-ban, szemben az előző évi 66,2 millió euróval, ami 14%-os csökkenést jelent. Mindazonáltal a szektorra jellemző a ciklikusság, csúcsok és visszaesések követik egymást. Az elmúlt 18 hónap negatív tendeciái után 2017-től emelkedést várnak, optimista az üzleti hangulat.

A cégcsoport a fejlesztés mellett döntött, ezt jelzi, hogy 120 milló euro beruházást tervez 2017-ben, szemben az előző évi 107 millió euróval.  Többek között kiterjesztik nemzetközi hálózatukat, új termelőüzemet nyitnak Brazíliában és megkezdik egy gyár építésének  előkészítését Kínában. Az eddig több helyen működő pótalkatrész raktárak helyett központit  hoznak létre Nürnbergben. Új internetes platformot nyitnak kereskedők és felhasználók részére.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©