
Közzétette éves jelentését a Wacker Neuson cégcsoport
2017. március 23.
2016 nehéz év volt az építőipari berendezéseket gyártó cégek számára. Így volt ez a Wacker Neuson esetében is. Komoly nehézséget okozott az Észak-Amerikában csökkenő kereslet, míg Európában a kompakt gépek piaca gyengélkedett. De elsődleges piacukon, Európában növekedtek a bevételek, a cég történetében először áttörve az 1 milliárd eurós határt. Összességében a társaság 2016-ban 1,36 milliárd euro árbevételt ért el, ez 1%-os csökkenést jelent az előző évi 1,37 milliár euróval szemben. A 2017-es üzleti terv 1,4 – 1,45 milliárd euro árbevétellel számol.
A cég nyereségességét negatívan érintette a feltörekvő piacokon jelentkező válság, valamint az egyszeri hatások. A cégcsoport nyeresége 56,8 millió euro volt 2016-ban, szemben az előző évi 66,2 millió euróval, ami 14%-os csökkenést jelent. Mindazonáltal a szektorra jellemző a ciklikusság, csúcsok és visszaesések követik egymást. Az elmúlt 18 hónap negatív tendeciái után 2017-től emelkedést várnak, optimista az üzleti hangulat.
A cégcsoport a fejlesztés mellett döntött, ezt jelzi, hogy 120 milló euro beruházást tervez 2017-ben, szemben az előző évi 107 millió euróval. Többek között kiterjesztik nemzetközi hálózatukat, új termelőüzemet nyitnak Brazíliában és megkezdik egy gyár építésének előkészítését Kínában. Az eddig több helyen működő pótalkatrész raktárak helyett központit hoznak létre Nürnbergben. Új internetes platformot nyitnak kereskedők és felhasználók részére.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
