
Lakáspiaci hírek
2023. október 31.
Idén az év első három negyedévében eladott használt pesti ingatlanok átlagosan 821 ezer forintos négyzetméteráron keltek el, ami éves szinten 8 százalékos drágulás - közölte saját adatai alapján a Duna House. A magasabb árak miatt a tavalyinál 5 százalékkal csekélyebb, átlagosan 62 négyzetméter alapterületű ingatlanokat vásároltak az ügyfelek, miközben az ingatlanszerzésre fordított összeg 3 százalékkal, 50,7 millió forintra nőtt.
A 17 pesti kerület közül csupán a IV. kerületben enyhültek az árak, itt 7 százalékkal mérséklődtek a négyzetméterárak 2022-höz képest. Nyolc kerületben 10 százalék alatti árnövekedést tapasztaltak, míg négy kerületnél 13-18 százalék közötti volt a drágulás mértéke. A legjelentősebb, 20-25 százalék közti négyzetméterár-emelkedést Erzsébetvárosban, Kispesten, a XVI. és a XVIII. kerületben mérte a Duna House a közreműködésével zárt eladásoknál.
A négyzetméterárakat tekintve Pesterzsébet a leginkább "pénztárcakímélő" választás, mert itt 574 ezer forintos átlagos fajlagos áron is megoldható az ingatlanvásárlás, míg a legmagasabb, 1,2 millió forintot meghaladó négyzetméterárral az V. kerületben találkozhatnak az ügyfelek.
A legjelentősebb kiadást, átlagosan 99 millió forintot az V. kerületi ingatlanvásárlás jelenti a vevők számára. A legkevesebbet, átlagosan 35,6-37,5 millió forint közötti összeget azok költöttek otthonteremtésre, akik Soroksáron, Pesterzsébeten, Csepelen, Kőbányán, valamint Újpesten telepedtek le.
A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta a változó ingatlanpiacon a gazdasági helyzet és a hitelezési nehézségek következtében főként azok vágtak bele az ingatlanvásárlásba az idén, akiknek mindenképpen költözniük kellett.

A csok pluszt igénylő családok a kamattámogatott hitelnek köszönhetően 6,2-20,5 millió forinttal értékesebb ingatlant vásárolhatnak, mint egy ugyanakkora, kamatplafonos lakáshitellel - hívta fel a figyelmet az ingatlan.com és a money.hu elemzésében.
A közleményben Korponai Levente, a money.hu vezetője kifejtette, a családtervezés előtt álló házaspárok jelentős összegeket spórolhatnak a hitelükön a csok plusszal. Ha a vállalt gyermekek számától függően kedvezményesen felvehető 15, 30 vagy 50 millió forintos lakáshitel - 8,5 százalékos thm-plafonos - kölcsönnel kellene helyettesíteniük, annak törlesztőrészlete nagyjából 50-165 ezer forinttal lenne magasabb havonta. Így olyan családok számára is közelebb kerül a vágyott otthon, akiknek eddig elképzelhetetlen volt, hogy piaci alapú lakáshitelekben gondolkodjanak, mert a jövedelmük nem lett volna elegendő a hitelhez - tette hozzá.
A szakember arra is rámutatott, hogy a kamattámogatás miatt ugyanaz a törlesztő egy vállalt gyermeknél lényegében 6,2, két gyermeknél 12,3, háromnál pedig 20,5 millió forinttal nagyobb hitelre elegendő a csok plusszal, mintha kamatplafonos piaci hitelt venne fel a család.
Korponai Levente szerint amennyiben a házaspár babaváróra is jogosult, akkor a jövőre a 11 milliós hitel később önerőként is figyelembe vehető, így akár saját pénz nélkül is belevághatnak az ingatlanvásárlásba. Ráadásul ha megszületnek a gyermekek, akkor a babaváró és a csok plusz hitelek tőketartozása további tízmilliókkal csökkenhet, ami tovább javítja a lakásvásárlás mérlegét.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben megjegyezte, hogy a vármegyeszékhelyeken az átlagos kínálati négyzetméterárak alapján, a vállalt gyermek számától függően 10-39 négyzetméterrel, Budapesten pedig 7-28 négyzetméterrel nagyobb házban vagy lakásban gondolkodhatnak a házaspárok a csok plusz kamattámogatott hitelének köszönhetően. Egy gyermeknél legalább félszobával, kettő és három gyermeknél pedig több szobával lehet tágasabb a kiválasztott ingatlan - tette hozzá a közleményben.
MTI
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
