Lassult de kitart a lakásár-növekedés

Az Eurostat lakásár-statisztikája szerint hazánk a korábbi évek dobogós helyezése után már „csak” a középmezőnyt vezeti az ingatlanok drágulását tekintve.

2020. január 21.

2019. III. negyedévében, az egy évvel korábbi időszakhoz képest 7,8 százalékkal nőtt a magyarországi árszint, amivel a tízedik helyen állunk a 27 vizsgált európai ország listáján; az inflációval korrigált 4,1 százalékos érték pedig már csak a 13. helyre elegendő – ismerteti az adatokat az OTP Ingatlanpont.

Éves összehasonlításban az élen jelenleg Lettország áll 13,5 százalékkal, de Szlovákia, Luxemburg és Portugália lakásárai is több mint 10 százalékot meghaladó mértékben nőttek. Figyelemre méltó, hogy egyik vizsgált országban sem csökkent az ingatlanok értéke, három év folyamatos áresés után még Olaszországban is emelkedett az árszint, igaz csak minimálisan (0,4 százalékkal).

Magyarország 2017. IV. negyedéve óta az európai dobogó élén állt, így a mostani tizedik hely elég látványos visszaesést jelent. Váratlannak ugyanakkor nem mondható ez az eredmény, hiszen, ha pusztán a negyedéves adatokat vizsgáljuk, legutóbb, 2019. II. negyedévében már csak 0,2 százalékkal nőttek az árak, most pedig, a tavalyi harmadik negyedévben - Ciprus után - nálunk csökkent a második legnagyobb mértékben, 1,5 százalékkal három hónap alatt az árszint. Sőt, inflációval korrigálva már második negyedéve tart a csökkenés” – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az Eurostat emellett górcső alá veszi a 2015 óta mért áremelkedést is, és ebben az összevetésben a magyar drágulás a leglátványosabb, a szűk négy év alatt összességében 60 százalékos. Bár a most közölt, tavalyi harmadik negyedéves adatok egyelőre még nem véglegesek, hiszen az adott időszak összes adásvétele még nem került feldolgozásra, minden jel arra mutat, hogy 2019-ben befejeződött az évek óta tartó két számjegyű éves áremelkedés trendje, és idén már konszolidáltabb mértékű drágulás várható országosan. Csökkenésre viszont összességében nem lehet számítani, a lassuló árnövekedés még évekig elhúzódhat.

A lakáspiaci folyamatokat ugyanakkor célszerű mindig regionálisan, különböző szegmensekre bontva vizsgálni. Bár most is vannak már olyan területek, ahol visszatérni látszik az elmúlt években elfeledett – vásárlást megelőző – alkufolyamat, a legkeresettebb részeken és lakástípusoknál még mindig gyakori, hogy egymásra licitálnak a vevőjelöltek.

OTP Ingatlanpont

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©