
Leült a tervezői és mérnöki piac
2023. szeptember 26.
Az állami beruházások elhalasztása, a piac megtorpanása a tervező, mérnöki szolgáltatást nyújtó és tanácsadó vállalkozásokat érintette első körben, jövedelmezőségük csökkenését vetítve előre. A veszteségek minimalizálására digitális felkészüléssel, a szolgáltatási mix összetételének változtatásával, de akár létszámcsökkentéssel is készülnek a vállalkozások.
A megtorpant piacon az elhalasztott állami beruházások előkészítési, tervezési szakaszának mielőbbi megindítását, a hosszú távon is kiszámítható jogi és finanszírozási környezet megteremtését hangsúlyozza Dr. Tóth László, a tagozat újraválasztott elnöke.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keretein belül működő Mérnöki Vállalkozások tagozata tagszervezetei, valamint a nagyobb tervező, mérnöki szolgáltatást nyújtó vállalkozások megkérdezésével feltérképezte, milyen várakozásokkal tekintenek 2023. második félévére a piac változásainak tükrében.
Jövedelmezőség
A válaszadók több mint felének nettó árbevétele 2022-ben az előző évhez képest még változatlan maradt (20%) vagy növekedett (36%), 2023. évre vonatkozóan azonban a válaszadók 56%-a csökkenésre számít. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség a cégek 28%-nál 5-10% közötti, 40%-uknál pedig 10% feletti értéket mutat a 2022. évre vonatkozóan, 2023-at illetően azonban jóval borúlátóbbak. A válaszadók közel fele jövedelmezőségük romlásával kalkulál, mindössze 8%-uk vár javulást.
Üzletvitel
A válaszadó cégek 72%-a tevékenységüket leginkább akadályozó tényezőként a megrendelések hiányát emelték ki. Nem sokkal maradt le mögötte az infláció 68%-kal. A válaszadók közel fele szerint nehézséget okoz a tisztességtelen verseny, a szakember- és munkaerőhiány, a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága, valamint a magas adó- és társadalombiztosítási terhek is. Megfogalmazásra került ezen kívül a vevők fizetési késedelme, valamint a kamatkörnyezet kedvezőtlen változása.

Árak, költségek változása
A személyi jellegű költségek tekintetében a válaszok alapján elmondható, hogy 2023. év végéig mindegyik szakágnál inflációt meghaladó bérfejlesztésre számítanak, legnagyobb mértékű növekedésre a villamos tervezők bérének esetében (22,5%), ezt követi a szakmunkások (19,09%), valamint a gépész tervezők átlagbére (18,21%). A legkisebb mértékű növekedésre a létesítményfelelősök, projektvezetők (16,64%), valamint a projektmenedzserek, műszaki vezetők bérének esetében (16,64%) számítanak. Az alvállalkozói díjtételek esetében is az infláció mértékét meghaladó növekedéssel (21,94%) számolnak 2022-höz képest. A bérek ilyen szintű emelkedése a KSH által publikált, nemzetgazdasági szinthez képest magasabb.
A válaszadók az energia- és üzemanyagköltségekkel kapcsolatban számolnak a legnagyobb növekedéssel (30,2%), emellett azonban a bérleti díjak és a banki költségek esetében is 10% fölötti emelkedésére számítanak.
Finanszírozás
A válaszadó cégek a működésüket leginkább belső forrásból (tulajdonosi, baráti, rokoni kölcsönök vagy tőke), banki hitelek, illetve különböző lízingkonstrukciók igénybevételével tették gördülékenyebbé. Egy éven belül azonban csak töredékük tervez valamilyen forrást igénybe venni. A válaszadók több mind fele szerint romlott a partnerek fizetési fegyelme az elmúlt fél évben.
Munkaerő
A piacon tapasztalható megrendeléscsökkenés magában hordozza a létszámcsökkentés veszélyét. A válaszadók 28%-a jelezte, hogy várhatóan kénytelen lesz dolgozóktól megválni, 60% ezzel szemben változatlan létszámmal kalkulál év végéig. A vállalkozások több mint fele úgy látja, hogy a munkaerőpiacon a korábbiakhoz hasonlóan, vagy könnyebben találnak szakképzett munkaerőt, így azok a cégek, amelyek a létszám emelésével vagy minőségi cserével kalkulálnak, vélhetően megtalálják számításukat. A piacszűkülés időszakában a szereplők dolgozóik fejlesztésével, digitális felkészítésével készülnek fel a jövő kihívásaira. A korábbi évhez képest a cégek mind a munkavállalók, mind a menedzsment képzésére nagyobb figyelmet kívánnak fordítani.
Kilátások
Az állami beruházások elhalasztása, a piac megtorpanása a tervező, mérnöki szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat is érzékenyen érinti.
A veszteségek csökkentése érdekében a vállalkozások közel kétharmada a digitális felkészülést tartja fontosnak, emellett a szolgáltatási mix összetételének változtatásában is gondolkodnak, de a létszámcsökkentés is felmerül a válaszadók 40%-nál. Ugyanakkor a szervezetátalakítás, az energiatakarékosság ás a saját beruházás is felmerült kiútként. A válaszadók 16%-a azonban nem tervez semmilyen intézkedést.
Az ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata felé megfogalmazott kérések irányt szabnak a Tagozat munkatervéhez. A válaszadók hatalmas kockázatot látnak az állami beruházások megindításának elhalasztásában, és szorgalmazzák az előkészítési, tervezési szakaszok mielőbbi megindítását. Szükséges lesz a hosszú távon is kiszámítható jogi és finanszírozási környezet megteremtése a jelenlegi, a működő tőke hiánya és a beruházási kedv csökkenése miatt megtorpant piacon. A szakképzés fejlesztése, az elszegényedő alkalmazotti állomány segítése is megjelent a felvetett témák között. A teljesítésigazolási folyamatok gyorsítása, a fizetési hajlandóság javítása továbbra is napirenden tartandó kérdések. A piaci lehetőségek beszűkülésének következményeként jelentkező irreális árképzések kockázatát, és az ebből eredő minőségcsökkenést feltétlenül meg kell előzni.
ÉVOSZ sajtóközlemény, a fotók illusztrációk
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
