Meglepő adat a lakáspiacról

Európa-szerte idén hazánkban csökkentek a lakásárak a legnagyobb mértékben. 

2020. július 13.

Az Eurostat nemrég megjelent legfrissebb, 2020 első negyedévéről tudósító lakásárindexe szerint hazánk – a 27 vizsgált ország közül – az utolsó helyen áll az ingatlanár változásban. Az előző év azonos időszakához képest ugyanis 5,4 százalékkal csökkent a reál (azaz inflációval korrigált) lakásár. Két negyedévvel ezelőtt még a dobogó élén álltunk a 10,5 százalékos drágulással – adta hírül az OTP Ingatlanpont.

Nagyon vegyes képet mutat a kontinens, hiszen az országok döntő többségében idén egyelőre még árnövekedést látunk. Az élen Luxemburg áll éves szinten mért 12,3 százalékkal, s még Észtországban drágultak átlagosan 10 százalékot meghaladó mértékben a lakások 2019. első negyedévéhez képest. A sort Magyarország zárja 5,4 százalékos árcsökkenéssel, s még Írországban áll negatív előjel a mutatószám előtt.

„Hazánk utolsó helyezése az elemzők nagy részét biztosan meglepetésként éri. Mert bár a negyedéves változást mutató index már 2019. harmadik negyedévében negatívba váltott, előtte 22 negyedéven át tartott a folyamatos drágulás, Európában a harmadik leghosszabb ideje. Az éves szintű változást mutató indexben pedig fél évvel ezelőttig, öt negyedéven át elsők voltunk. Volt tehát jele a lassulásnak, ám az, hogy a 27 ország között már idén év elején a sereghajtók lettünk árnövekedés terén, igencsak váratlan” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A negyedéves szintű változást mutató indexben, -2,9 százalékkal, hátulról a harmadik helyen állunk. Írországban és Máltán ennél valamivel nagyobb mértékben estek az árak 2019. negyedik és az idei első negyedév között. A korábbi évek gyors ütemű drágulásának köszönhető ugyanakkor, hogy a 2015-ös szinthez viszonyítva a 2020 első negyedévi árszintünk 44,7 százalékkal magasabb, amivel még mindig tartjuk európai elsőségünket.

Valkó Dávid szerint izgalmas időszak előtt állunk. Az árindex mutatók – ahogy látjuk is – igen hamar nagy kilengéseket tudnak produkálni, így messzemenő következtetést még nem lehet ebből levonni. Ráadásul a mostani egyelőre előzetes adat, ami a véglegesítéskor kissé módosulhat majd. Trendszerűvé mindenesetre csak több negyedév azonos irányba mutató változása után válik az ármozgás. Az biztos, hogy a jelenlegi látványos, már 2019-ben elindult, és elsősorban Budapestet sújtó forgalomcsökkenés meghatározó az országos árindex alakulásában. Ugyanakkor az utóbbi hetekben a lakáspiacon tapasztalható élénkülő érdeklődés bizakodásra adhat okot.

OTP Ingatlanpont 

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©