
Megszűnik az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződés
2023. május 17.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), majd az Építő-, Fa- És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZSZ) is felmondta a 2009-ben megkötött építőipari kollektív szerződést. A jogszabályi környezet változása és az építési ágazat szétaprózódása vezetett az kiterjesztett kollektív szerződés megszűnéséhez.
2009 decemberében terjesztették ki az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződést, amit akkor még két munkaadói és két munkavállalói szervezet írt alá. A közzétételt követően hatályba lépett jogszabálymódosítások következtében az ÉÁKSZ tartalma időközben elavulttá, alkalmazhatósága kérdésessé vált. A kialakult – ex lex – állapot sem a munkáltatóknak, sem a munkavállalóknak nem kedvezett, nem volt világos, hogy az ÉÁKSZ rendelkezései a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) adta keretek között mennyiben és milyen tartalommal irányadóak. Ezért az ÉVOSZ, majd ezt követően a munkavállalói oldalon egyedül maradt ÉFÉDOSZSZ is felmondta az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződést.
Az ÉVOSZ azonban, mint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB) munkáltatói oldalát képviselő szervezet elkötelezett abban, hogy a munkavállalói oldallal egy új, mindkét fél részére elfogadható új megállapodás, javaslat jöjjön létre. Ennek érdekében az ÉVOSZ kidolgozott egy új javaslatot, melynek mentén megkezdődtek a tárgyalások az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság tagjai, az ÉVOSZ és az ÉFÉDOSZSZ között.
ÉVOSZ sajtóközlemény
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
