Mélyrepülésben az építőipar

KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,0, az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene augusztusban.

2024. október 15.

2024 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,1 százalékkal kisebb volt a júliusinál.

Augusztusában az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 7,3, az egyéb építmények építésénél 30,8 százalékkal csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 11,5 százalékkal bővült.

A KSH jelentése szerint a megkötött új szerződések volumene 19,6 százalékkal visszaesett. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 27,1, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 11,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 22,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 5,8 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 51,4 százalékkal nőtt.

Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés volumene 1,8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz mérten - közölte a KSH.

KSH

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©