Minimális mértékben esett az építőipari termelés a nyár végén az EU-ban

Stagnálásnak is beérő 0,9 százalékkal csökkent augusztusban az euróövezetben. Szakértők a kilábalás kezdetének jeleit látják az adatokban.

2020. október 28.

Kilábalni látszik a szakértők szerint az építőipar a koronavírus-járvány sokkjából: augusztusban éves összevetésben már alig csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) október második felében kiadott jelentésében közölt előzetes adatok szerint naptári kiigazítással számolva az euróövezet 19 tagállamában tavaly augusztushoz képest 0,9 százalékkal, az Európai Unió 27 tagállamában pedig 1,5 százalékkal esett vissza az építőipar termelése.

Havi összevetésben naptári és szezonális kiigazítással számolva az euróövezetben 2,6 százalékos, az Unióban pedig 2,4 százalékos növekedést mértek augusztusban.

Júliusban éves összevetésben az euróövezetben 3,4 százalékkal, az unióban pedig 3,7 százalékkal csökkent az építőipar termelése. Az előző hónaphoz képest az eurózónában 0,3 százalékos emelkedést, az EU-ban pedig stagnálást mértek.

Az április mélypontok után gyors javulásnak indult az építőipar teljesítménye. Áprilisban éves szinten az eurozónában 30,9 százalékkal, az unióban pedig 25,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés, míg májusban 10,5 százalékos, illetve 9,0 százalékos visszaesést mértek. Az euróövezetben júniusban 4,7 százalékra, júliusban pedig 3,4 százalékra lassult a csökkenés üteme, míg az EU-ban, 4,4 százalékra, illetve 3,7 százalékra.

Havi összehasonlításban csak februárban, márciusban és áprilisban csökkent az építőipar teljesítménye mindkét blokkban, a legrosszabb hónapnak számító áprilisban az eurózónában 18,1 százalékkal, az unióban pedig 14,6 százalékkal.

Legjobb és legrosszabb tagállamok

Augusztusról a legnagyobb havi növekedést Franciaországból (+4,9 százalék), Szlovéniából (+2,4 százalék) és Magyarországról (+1,9 százalék) jelentették. A legnagyobb csökkenést, 2,5 százalékosat Szlovákiában mérték, majd Belgium következett 2,0 százalékkal és Csehország 1,4 százalékkal.

A legnagyobb csökkenést 2019 augusztusához képest Szlovákiában (-18,0 százalék), Magyarországon (-13,6 százalék) és Lengyelországban (-12,1 százalék) regisztrálták. Emelkedést mértek Romániában (+12,4 százalék), Szlovéniában (+4,8 százalék) és Finnországban (+2,2 százalék).

A statisztika havi és éves bontásban is meglehetősen hiányos, ugyanis 13 országból nincs augusztusra vonatkozó adat, közülük 7 országra pedig csak negyedéves adatot tesznek közzé.  

A második negyedévben az előző negyedévhez képest az euróövezetben 11,9 százalékkal, az Európai Unióban pedig 10,3 százalékkal csökkent az építőipar termelése, míg éves összevetésben 15,6, illetve 13,4 százalékos visszaesést mértek.

Tengerentúli bizakodás

Frissebb adatok érkeztek szintén októberben az Egyesült Államokból. Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) október 19-én azt közölte, hogy a több száz lakóingatlan-építő cég megkérdezésével készült októberi index rekordszintre, 85 pontra emelkedett a szeptemberi 83 pontról. Augusztusban 78 pont volt. Tavaly októberben a mutató 71 ponton állt.

Az elemzői várakozások átlagában a szeptemberivel megegyező, 83 pont szerepelt októberre. A történelmi mélyponton álló jelzálogkamat hajtja továbbra is az ingatlanpiacot, amit az sem befolyásol, hogy a koronavírus-járvány miatt amerikaiak milliói maradtak munka nélkül.

Forrás: MTI

Fotó: Thinkstockphotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©