
MNB: pozitív lendület jellemzi a lakáspiacot
2024. május 16.
Az MNB Lakáspiaci Jelentését mutatta be Nagy Tamás, aki kiemelte, hogy tavaly a negyedik negyedévben a foglalkoztatottság historikusan magas szinten alakult, és a bruttó bérek két számjegyű növekedése mellett az infláció visszaszorításával a reáljövedelmek is emelkedő pályára álltak. A javuló fogyasztói bizalom, a kedvezőbb hitelkondíciók és a 2024-től elérhető megújult otthonteremtési támogatások pozitívan hatnak a lakáspiaci aktivitásra.
Közölte, 2023-ban 124 ezer ingatlan adásvétel történt, ez a szám pedig 20 százalékkal marad el az egy évvel korábbi értéktől. Jelezte ugyanakkor, hogy míg tavaly év elején rendkívül alacsony szintre süllyedt, addig a negyedik negyedévre már újra emelkedett a tranzakciók száma, ez a kedvező folyamat pedig 2024 elején is kitartott. Idén az év első három hónapjában - éves összevetésben - Budapesten 55, a vármegyei jogú városokban 41, a falusi csok településein 10, míg országos átlagban 30 százalékkal nőtt az ingatlan adásvételek száma.
Az MNB igazgatója hozzátette, hogy 2023-ban országos szinten 5,8 százalékos, míg Budapesten 3,4 százalékos áremelkedést tapasztaltak. Ez a pozitív árdinamika idén az év elején is folytatódott: országosan 7,2, Budapesten pedig 6,1 százalékra gyorsult az éves árváltozás.
Az újlakás piacot értékelve közölte, idén az év elején a fővárosban meghaladta az 1300-at az eladott újonnan épült lakások száma, ami éves összehasonlításban - a tavalyi alacsony bázis miatt - több mint 80 százalékos emelkedés. Ennek a megugró keresletnek is köszönhetően 2024 első negyedévének a végén a fővárosi újépítésű lakások négyzetméterára megközelítette az 1,5 millió forintot, ami csaknem 3 százalékos éves áremelkedésnek felel meg.
Nagy Tamás kitért a hitelpiacra is, ahol idén az év első három hónapjában a kihelyezett lakáshitelek volumene több mint a duplájára emelkedett az egy évvel korábbinak, amikor is az elmúlt évek legalacsonyabb hitelkihelyezése történt. Ezzel együtt ismét emelkedni kezdett a hitelből történő lakásvásárlások aránya, ami idén márciusra 37 százalékot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 29 százalékkal.
Az MNB igazgatója a csok pluszról megállapította, hogy miközben a régi csok programokban az új lakás vásárlására, építésére nyújtott hitelek súlya volt magasabb, addig most a csok pluszban folyósított hitelek 86 százalékát használt lakás vásárlására fordítják az érintettek.
Gyermekvállaláshoz kötött a csok plusz program - mondta Nagy Tamás, aki egyúttal rámutatott, hogy azon családok, akik új gyermeket nem vállalnak, ebben a tekintetben kiszorulnak a programból. Az utóbbi családok körében emiatt úgy látja, hogy érdemben romlott a lakásvásárlás lehetősége, hiszen ők vagy nem, vagy csak magasabb hitel kifeszítettség mellett tudnak lakást venni lakáshitel segítségével.
Nagy Tamás szólt a júniustól induló otthonfelújítási programról is, amely az 1990 előtt épült családi házaknál az energiafogyasztás csökkentését célozza. A programba bevont ingatlanok - az MNB vizsgálatai alapján - nagy arányban találhatóak Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna vármegyében, ezért vélhetően ezekről a területekről többen veszik majd igénye a programot.
Az MNB igazgatója kitért az építőipar termelésére, amely szerinte továbbra is kismértékű visszaesést mutat, valamint azt is jelezte, hogy idén 15-16 ezer új lakás épülhet, ami mintegy 16 százalékos visszaesés tavalyhoz képest.
MNB Lakáspiaci Jelentés, via MTI
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
